Terrortámadás történt Párizsban, egy szélsőséges muszlim gyilkolt

Párizs, terrortámadás
Vágólapra másolva!
Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy „Allah akbar". Rendőrök elektromos sokkolóval ártalmatlanították és a helyszínen őrizetbe vették – közölte Gérald Darmanin belügyminiszter. Először a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt, majd a terrorelhárítási ügyészség vette magához az ügyet - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Az elkövető a 26 éves Armand R, Párizs egyik elegáns elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben született francia állampolgár, pszichológiai problémákkal küzd, radikális iszlamista nézetei miatt szerepel a titkosszolgálatoknak az állambiztonságra veszélyes személyekről vezetett nyilvántartásában.

– mondta a helyszínen a belügyminiszter.

Az áldozat egy német állampolgárságú férfi, aki turistaként tartózkodott a francia fővárosban.

A támadáskor a feleségével és barátjával volt, ők nem sebesültek meg a merényletben. A két sérült egy hatvanas éveiben járó francia és egy külföldi turista, utóbbi állampolgársága nem ismert, nincsenek életveszélyben - írja a Magyar Nemzet.

A rendőrség szerint a letartóztatásakor a merénylő azt mondta, nem bírta elviselni, hogy muzulmánokat ölnek szerte a világon.

„Azt tudom, hogy azt mondta, hogy Allah akbar. Állítólag a taxisofőrnek mondta, aki közbe akart avatkozni, és állítólag a rendőröknek is mondta” – fogalmazott a belügyminiszter, aki szerint az elkövető a rendőröknek arról is beszélt: „dühös amiatt, ami Gázában történik, Franciaország bűnrészes abban, amit Izrael tesz, és elege van abból, hogy muszlimok halnak meg".

A tárcavezető azt is mondta, hogy a merénylő a szüleivel él, és pszichiátriai kezelés alatt áll.

– írta az X-en Élisabeth Borne francia miniszterelnök, aki támogatásáról biztosította a sérülteket és hozzátartozóikat, valamint köszönetét fejezte ki a rendfenntartó erőknek és a mentősöknek a bátorságukért és a professzionalizmusukért.

A francia állami vezetők szokásos közhelyei azért visszásak különösen, mert semmilyen érdemi, valódi szigorítást nem hajlandóak bevezetni a bevándorlás korlátozásával kapcsolatban.