Horror Marokkóban, három embert megkéseltek egy népszerű tengerparton

Vágólapra másolva!
Késsel támadt a turistákra egy férfi egy híres marokkói tengerparti sétányon. Mindhárman kórházba kerültek.
Vágólapra másolva!

Horrorisztikus támadás történt csütörtök dél körül Agadir tengerparti sétányán, ami golfpályáiról és széles, félhold alakú strandjáról ismert. A sétányt kávézók, éttermek és bárok szegélyezik.

Két brit turistát és egy Belgiumban élő marokkói nőt késeltek meg.

Az eset után a késelő a tengerbe szaladt és megpróbált elúszni a helyszínről, mielőtt elfogták és őrizetbe vették.

A 33 éves gyanúsítottról úgy tudni, hogy három évvel ezelőtt kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények miatt ült börtönben.

A La Razon című spanyol lap arról számolt be, hogy a rendőrség most azt vizsgálja, hogy az esetnek van-e köze a terrorizmushoz.

A háromból két áldozatot már hazaengedtek a kórházból és egy turistát még mindig megfigyelés alatt tartanak - írja a DailyMail.