A gyerekvállalás ellen hergel a 444 és lelkendezik, ha három homoszexuális férfi együtt él

BAYER Zsolt
Budapest, 2022. március 10. Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája beszédet mond, mielőtt átvette a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat a Városliget Caféban 2022. március 10-én. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Lelkendezve ír a 444 egy frissen megjelent könyv kapcsán, amiben szépen leírják azt a boldog életformát, amelyben három homoszexuális férfi él együtt boldogságban - írja a Hír TV.
Vágólapra másolva!

Bayer Zsolt jelentkezett egy újabb vlog bejegyzéssel, melyben a következőket mondja el:

„A napokban jelent meg egy francia filozófus új könyve, címe a Kívülre törekvés. A könyv pedig arról szól, hogy a gyerekvállalás az kizárólag társadalmi nyomás következménye, eredménye. Ebből pedig az következik, hogy aki enged ennek a társadalmi nyomásnak és gyermeket vállal, az boldogtalan lesz.

A könyvet szemléző 444.hu, illetve ennek is a tudományos aloldala, a Qubit, lelkendezve ír arról, hogy végre itt van egy családellenes manifesztum, és hogy a könyv milyen szépen írja le azt az életformát, azt a család és gyerek nélküli csodálatos, boldog életformát , amikor három homoszexuális férfi a legjobb barátságban és egyetértésben és boldogan él együtt, gyerek nélkül.

Ezek kezdetben jakobinusok voltak, és a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség" jelszavával gyilkoltak le tízezreket. Aztán bolsevikok lettek, és természetesen a teljes egyenlőség és a boldog társadalom jelszavával gyilkoltak le tízmilliókat. Most éppen speciel zöldek, és egyelőre még nem ölnek meg senkit, viszont ilyen elméletekkel állnak elő.

És a második dolog, ami eszembe jutott, ha már gyilkosság, a XX. század két ikerszörnyetege, Hitler, Sztálin és a két ikerideológia, a nácizmus és a kommunizmus más-más úton ugyan, de hullahegyeken át képzelte el a szép, boldog, és igazságos jövőt.

A nácik népcsoportokat akartak kiirtani, hogy majd a maradék boldogan éljen, a kommunisták pedig komplett társadalmi osztályokat akartak kiirtani, hogy a maradék majd szépen és boldogan éljen.

Ez a francia idióta viszont, lássuk be, az emberi fajnak üzent éppen hadat. Hiszen ha mondjuk az elmélete egyszer valósággá válna, és soha többé senki nem vállalna gyereket,hiszen az maga a boldogtalanság, 60-80-100 éven belül az emberiség, mint olyan, kihalna és eltűnne a föld színéről.

Ilyenkor pedig és végezetül az jut eszembe: nem lenne egyszerűbb ezeket mindet összegyűjteni és elvinni őket egy lakatlan szigetre.

És ott csinálják a maguk kis világát, társadalommérnökösködjenek, legyenek boldogok gyerek és minden kötelesség nélkül, és mi évente megnézzük, hogy hol tartanak. Ennek sajnos egy akadálya van: ma már nincsenek lakatlan szigetek. Viszont vannak még olyan országok, ahol ezek nem vergődtek hatalomra. Őrizzük is meg ilyennek ezeket a helyeket."