Érdiék nyerték a Fehérvár-rali prológját

A navigátor sérülése miatt nem indult el a Fehérvár-ralin a címvédő és a bajnokságban vezető ifj. Tóth János, Tóth Imre kettős a Peugeot-val. Tagaiék és Szeleczkyék sem Subaruval - Érdiék (Subaru) voltak a dunaújvárosi prológ legjobbjai.

Nyolc WRC-t neveztek az országos bajnokság harmadik futamára, a negyedik Fehérvár-ralira. Ám a dunaújvárosi hivatalos gépátvételen kiderült, hogy csak öt áll rajthoz a prológon és a versenyen. Az év első két futamát megnyerő ifj. Tóth János, Tóth Imre kettős napokig azért izgult, lesz-e egyáltalán autójuk. Ők ugyanis az osztrákoktól bérlik a Peugeot 206 WRC-t, ezen a hétvégén viszont Ausztriában is rendeznek bajnoki futamot, így a szokásos kocsit nem kaphatták meg.

Rolf Schmidt szervizcsapata azonban az utolsó pillanatra összeállított egy autót, benne számos vadonatúj alkatrésszel. Az indulásból mégsem lett semmi. Tóth Imre ugyanis már napok óta erős gerincfájdalomra panaszkodott, ennek ellenére a páros péntek reggel elment a hivatalos edzésre. Egy nagyobb ugrató után Tóth Imre rettentően fájlalta derekát, s abba is hagyták az edzést. Később orvosi javaslatra úgy döntöttek, nem indulnak el a versenyen.

Az már korábban eldőlt, hogy a Tagai testvérpár nem indulhat, mivel a nemzetközi szövetségnek még tartoznak egy tavalyi óvás díjával, s emiatt ideiglenesen bevonták a licencüket. Szeleczky Tamás Subaru Impreza WRC-je nem érkezett meg Írországból, s mint a pilóta elmondta, mindezt oly későn tudták meg, hogy már nem maradt idő régi autójuk felkészítésére.

Tóthék távollétében a Turi Tamás, Papp György (Toyota Corolla WRC) lépett elő a verseny egyik legnagyobb esélyesévé. Ők a legutóbbi versenyen csak hat másodperccel kaptak ki Tóthéktól. Turi azt mondta a prológ rajtja előtt, hogy Tóthék nélkül is nagyon erős a mezőny, s rendkívül kiszámíthatatlanok a pályák. Sok a gödör, az ugrató. A lőtéren, ahol a gyorsaságik zajlanak, nincs igazi tájékozódási pont, ezért csak kalkulálni lehet a féktávokat. Turiék egyébként a csehektől most egy Magyarországon még nem futott Corollát kaptak, állítólag ez a legutolsó fejlesztés, de az autót még nem ismerik igazán, hisz délelőtt csak néhány kilométert tudtak vele menni.

Varga István, a tavalyi ezüstérmes Érdi Tibor navigátora (Subaru Impreza WRC) is az utak rossz minőségét, illetve a gyorsasági szakaszok hosszúságát említette a legnagyobb nehézségként. Benik Balázs (Ford Focus WRC) szerint nagyon kemény verseny lesz, a gumik óriási igénybevételnek vannak kitéve, egy defekt sok mindent eldönthet.

A versenybe nem számító prológot - erről a Duna TV a sportág hazai történetében először közel egyórás közvetítést adott - az Érdi, Varga kettős nyerte. Ifj. Tóth János, akinek a dunaújvárosi polgármester, Kálmán András navigált, versenyen kívül a harmadik legjobb időt autózta.

Szombaton három helyszínen hat gyorsaságit bonyolítanak le, vasárnapi mindössze egyet.

Faludi Gábor

Korábban:

Janikáék nem indulnak a Fehérvár-ralin

Fórum:

Megverik-e Janikákat?