Alkonyi sárgulás - Pannónia P12

Sokan jelképesnek tartják, hogy miközben a Titanic javában süllyedt a jeges óceánba, az egyik szalonban rendületlenül játszott a zenekar. Tulajdonképpen valami hasonló történt 1974-ben Csepelen is, ahol a motorkerékpár-gyártás befejezéséről szóló döntés ellenére lelkesen folyt a fejlesztés. Az utolsó mohikánnak is nevezhető P12-es történetét Ocskay Zoltán  foglalja össze.

Érettségi után az általános gépszerelői szakmával zsebében a csepeli csőgyárban helyezkedett el, "a kemence mellett dolgoztam", aztán, amikor kezdett megszűnni a csepeli gyár, jött a kereskedelem, volt árubeszerző, bútorösszerakó, sofőr, aztán egy ideig munkanélküli is.

Közel tizenöt éve foglalkozik veteránokkal, "Pannónián tanultam meg motorozni, fateromnak is az volt". Első Pannóniáját kétezer forintért vásárolta, talicskában tolta haza, de pár hónappal később már franciaországi túrára ment vele.

1997-ben vett egy nagy lélegzetet, és veteránmotoros üzletet nyitott a csepeli Széchenyi úton. Hét évig próbálkozott, majd belátta, hogy Magyarországon nincs még elég kereslet egy ilyen vállalkozás eltartásához, ezért becsukott, és azóta bérelt műhelyében motorkerékpárokat restaurál.

Nem mellesleg az egyik legnépszerűbb veteránbörze szervezője, 1999-től előbb a csepeli Rákóczi téren, majd Szigetszentmiklóson vannak az Old Motors-börzék. Saját motorja egy 1983-as Kawasaki 1100-as, mert "főleg túrázni szeretek, a Pannóniára nem fér fel minden cucc, de különben is az összes haveromnak modern motorja van, lemaradnék tőlük". A tervei? "Így jó minden, van elég megrendelésem, csak kellene egy jó krómozót és fényezőt találni, aki gyors és minőségi munkát tud végezni."

(Veterán Autó és Motor)