Vágólapra másolva!
A La Liga 36. fordulójában a Barcelona Fermin Lopez góljaival 2-0-ra nyert a sereghajtó, már kiesett Almería vendégeként.

Magabiztos Barcelona-siker a kiesett Almería ellen

A Barcelona a Girona elleni 4-2-es vereséget követően nyerni tudott a bajnokságban, így visszaelőzte a tabellán a katalán meglepetéscsapatot. Xavi együttesének a szezonban már csak az a célja, hogy megőrizze a második helyet a bajnok Real Madrid mögött, a 36. fordulóban pedig könnyű feladat várt a csapatra, ugyanis az utolsó helyezett, már biztos kieső Almería otthonába látogatott.

Már a meccs második percében elképesztő jelenetet láthattak a szurkolók, a Barca 16 éves tinisztárja, Lamine Yamal egy zseniális köténnyel csapta be ellenfelét. 

A vendégek a 14. percben vezetést is szereztek, Hector Fort bal oldali beadása után Fermin Lopez fejelt okosan a földre, a labda pedig védhetetlenül vágódott a léc alá. A második félidő elején óriási egyenlítési lehetőség maradt ki, a hondurasi Choco Lozano a kapussal szemben állt, ám 10 méterről csúnyán mellé lőtte a hatalmas ziccert. 

A nagy fölényben futballozó Barcelona a 67. percben aztán növelte az előnyét, megint a 21 éves Fermin Lopez talált be,

ezúttal Sergi Roberto beadása után lőtt állítgatás nélkül a bal alsó sarokba.

Fermin Lopez
Fermin Lopez remekül játszott az Almería ellen
Fotó: AFP (Photo by JORGE GUERRERO / AFP)

A folytatásban újabb gól már nem esett, a Barcelona könnyedén nyert 2-0-ra idegenben, ezzel továbbra is tartja a második helyet a tabellán, két fordulóval a bajnokság vége előtt 4 ponttal előzi meg a harmadik helyen álló Gironát.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30