Janika győzelemmel tért vissza

2005.04.03. 14:27

Szóval a felfokozott várakozások, az idehaza mostan bevezetett kötelező tesztek, aztán a gépátvétel, no meg a rajtceremónia után szombat reggel nekiveselkedett a mezőny a szezon első versenyének Eger környékén, jóval több mint száz páros, rengeteg új arc, kocsi, miegymás. Elvileg aszfalt, sokszor bezzeg inkább murva, olyan akropoliszos, mexikós, kisebb-nagyobb köves, felhordós, sodrós, dobálós, defektsanszos, nemcsak szerintem.

És a címvédő Turi rajtolt a legjobban, egészen a hetes gyorsig vezetett is. No nem sokkal - tizedek adtak-kaptak a legjobbak. A nyolcason Janinak jött ki jobban a lépés a parádés 206-ossal, Turi az Octavia futómű-beállításával bajlódott egy csöppet. Ugye mivel a már említett okokból a napi utsó, a kilences sprint elmaradt, a nyolból öt gyorsot ifj. Tóth, hármat Turi nyert.

Forrás: Duen

Képkavalkád DuEn oldalán

Mögöttük Benik iparkodott, alig pár másodpercre, aztán Asi és Herczig vívott embereset a negyedik helyért. Spici sem volt messze, Bútor és Vizin már inkább. Aztán Turán következett az Asiéhoz hasonló, brutális A8-as Lancerrel, majd a WRC-ből visszasoroló Szabó Gergő - legjobb N-esként. A Super1600-osok viadalában a volkswagenes Kakusziék vitték a prímet a suzukis Kelleréket és a citroenes Borsiékat megelőzve. Szendvicsükben Holczerék még nagyon tanulgatva a Corolla WRC-t, illetve az A7-ben vezető Tárnokék. N3-ban Hadikék (Opel Astra OPC), a H csoportban Vargáék (BMW M3), H9-ben, a VFTS-eknél Fenyvesiék, A6-ban Balázs Öcsiék (Lada), N2-ben Dékányék (Honda Civic), A5-ben Gondáék (Skoda Felicia) diktálták a tempót. Összesen 89-en maradtak "életben".

Vasárnap eleinte ott folytatták a menők, ahol abbahagyták, azaz a Jani-Turi mérkőzés volt a főműsor. Két gyors volt már csak vissza, és mindössze 1,1 másodperc a hatszoros bajnok előnye a címvédővel szemben. Turiék Skodájának szervója azonban feladta a véghajrára, ezzel el is dőlt. Győzött az ifj. Tóth, Bahor kettős. Janika győzelemmel tért vissza, Bahor Bea továbbra is boszorkányos - ha beül egy autóba, az kérem nyer, és kész. Remek kambekk, egyben nyitány a csapatnak, az autónak, ennek az igen kemény Peugeot 206 WRC-nek.

És Turiék a második helyet is át kellett, hogy adják Benikéknek, akik szépen végigautózták az Eger-ralit, bele ugyan nem tudtak szólni az aranyharcba, de bizonyították, velük is számolni kell. A 15 pont az 15 pont, és hát Turiék is bezsebeltek tucatnyit, az se nem kevés. Dobogó, pezsgő, öröm.

Forrás: Duen Forrás: Duen Forrás: Duen

Második Benik, harmadik Turi, negyedik Herczig

A vasárnapi hat gyorsból négyet nyert Jani, egyet Turi, egyet Herczig. Utóbbi az utolsót, amellyel le is pipálta Asit, és csak megkaparintotta a negyedik helyezést. Hatodik Spici lett a szépséges és mérges Corollával, volt baja bőven, vasárnap már nem vehette fel a kesztyűt Hercziggel és Asival. Hetedikként zárt Bútor, Turán megelőzte Vizint, Szabó Gergővel teljes a top10. Holczer is javult, és hát vegyük észre: mind a 8 elrajtoló WRC elért a célig, ez sem semmi.

A8-ban persze Asi győzött Turán (és Zambelly) előtt, A7-ben Tárnok, Super1600-ban Kakuszi (aztán Keller), az N csoportban Szabó Gergő (mögötte a Ladából felváltó Matics, illetve Magyar). A H legjobbja Varga, az N3-é Hadik, az A6-é Balázs Öcsi, a H9-é Fenyvesi, az N2-é Dékány.

Ennyi, soha rosszabb ralit, időt, kevesebb nézőt, durrogó WRC-t, Evót, stb. Következik a Miskolc-rali, nem is olyan soká, április utolsó hétvégéjén. Mindenki érdeklődjön, jöjjön, menjen, kövesse figyelemmel. Nyilatkozatokért még egy katt, eredmények a záró oldalon.

Kántor István

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK