Ismerkedés a világ legveszélyesebb motorversenyével

Bitter Sándor személyében idén egy magyar résztvevője is lesz a világ egyik legveszélyesebb motorversenyének. Bitti élménybeszámolója a pályával való ismerkedésről.

Jeles motorversenyzőnk, Bitter Sándor, aki az elmúlt évek során főként a hosszú távú versenyeken képviseltette magát, idén egy merőben új, ám annál veszélyesebb megmérettetésen vesz részt: indul a Man-szigeti TT-n. Bitti a napokban járt a helyszínen, ahol néhány helyi menő segített neki a pálya megismerésében.

"Kissé vegyes érzelmekkel, de örömmel jelentem, most már biztos résztvevője vagyok az idei híres-hírhedt, Man-szigeti TT versenynek! A legelejéről kezdem: rém hosszú utazás után megérkeztünk a Man-szigeti reptérre, ahol két rendező fogadott bennünket. A repülőn azt gondoltam, hogy majd két 40-45 év közötti angol úriember fog minket várni. Ehelyett két huszonéves suhanc, Paul és John várt ránk, akik az egész hétvége alatt gondoskodtak róla, hogy jól érezzük magunkat. Nagyon kedves emberek, és ez a kedvesség jellemző a sziget összes lakosára, óriási adag jókedvvel megfűszerezve."

"Én a több napos túra után 'csodaszigetnek' hívom ezt a csöppnyi kis földrészt. Mindenki gondtalanul mosolyog, és örül az életnek. Ez frenetikus érzés, ráadásul Istenként tisztelik a szigeten induló versenyzőket. Az első találkozások a helyi sztárokkal nagyon meglepőek voltak. David Knight, 2005 enduro világbajnoka, John McGuiness, és Adrian Archibald - ők segítettek a pályával való ismerkedésben. Ezek a fickók, nem könnyen mondom ki, de sokkal keményebbek és őrültebbek, mint én. Viszont a kint tartózkodás végére én is teljesen meghülyültem. Azóta úgy élek minden nap, mint ők. Mintha az lenne az utolsó napom."

"Szakmai szempontból, időrendi sorrendben a következők történtek velünk: a pályával való részletes ismerkedést egy raliautó segítségével kezdtük meg. Lassan haladtunk végig a kritikus részeken és jegyzeteltük, amit halottunk. Előre figyelmeztettek, hogy McGuiness bolond, és nem szabad beülni mellé. És valóban. A hatodik mérföld után jegyzetfüzetek, kamerák és diktafonok hevertek mindenütt a kocsiban és jajveszékelve kiabáltunk, hogy azonnal álljon meg, mert így nemcsak a pályát nem tudjuk megírni, hanem még meg is döglünk a verseny előtt. Bizton állíthatom, hogy nem véletlen, hogy ez a derék, ideiglenes oktatónk tartja a mai napig a brutálisan gyors 205 km/h átlagsebességű rekordot. Ezt normális ember nemigen hiszem, hogy meg meri csinálni."

"A vele való találkozás utána végre átülhettem a világ legkedvesebb TT-győztese, és egyben legjobb tanára, Richard Quayle mellé. Az ő buszával mindent teljes aprólékossággal fel tudtunk térképezni. Persze egy 64 km hosszú pályát nagyon nehéz megjegyezni. Kábé a harmincadik kilométer után mindnyájan azt hittük, szétrobban a fejünk a túlzottan sok aprólékos információtól. Persze ezek nagyon hasznos és nélkülözhetetlen tanácsok voltak. Egy félórás szünet után folytattuk a pályafelírást, majd egy óra engedélyezett pihenő után kikérdezték tőlünk, hogy hogyan kell abszolválni a 15 legveszélyesebb pontot. A teszt 90 százalékosra sikerült."

"Az összes kritikus pontnál nagyjából így kezdődött a lecke: 'itt kb. 300-ról nem kapcsolsz vissza, érinted a járdaszegélyt jobbra, balra, majd megint érinted a padkától 10 cm-re, elugrassz, a végén egyet visszakapcsolsz ötödikbe és anélkül, hogy látnád hova érkezel beengeded a motort a falak közé úgy, hogy már szép finoman adagolva a gázt már megint csonton vagy és csaphatod neki a hatodikat!'"

"Amikor ezt felmondtuk, addig még csak lépésben mentünk a pályán. Másnap azonban ránk tört a HALÁLFÉLELEM! Egy remekül sikerült esti sajtótájékoztató után, reggel kilenckor Jeremy Toye és én, egy N-es autóval, felváltva vezetve körözgettünk. A lakott területeken kívül a szigeten nincs sebességkorlátozás, ezért nyomtam a kocsinak, ahogy csak bírtam, egyszer be is estem a hátuljával egy árokba, de a kaliforniai versenyzőtársam meg sem rezzent. A megdöbbentő és félelmetes az volt, hogy ahol kocsival kb. 70-80-mérfölddel már nagyon sok volt a tempó, ott a feljegyzéseket, és az on-board felvételeket megnézve, rá kellett jönnöm, hogy 100, azaz száz mérfölddel gyorsabban kell menni motorral ahhoz, hogy legyen eredmény. Ez a tény számomra még feldolgozhatatlannak tűnik. Egy biztos: a pálya élőben rettenetesen félelmetes és nagyon megijedtem tőle. Ez nagyon erős érzés bennem, ennél viszont még erősebb az a vágy, hogy teljesítsem a feladatot. Ha ez sikerül, büszkén nézhetek tükörbe, igazi kemény versenyzőként. Remélem sok biztató magyar szót hallhatok majd a versenyen, mert minden egyes szurkoló csak elszántabbá fog tenni."

Támadás!
Bitti11

Forrás: Team Suzuki