Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Új irányban - Jeep Compass menetpróba

Vágólapra másolva!
Bár terepen is gyönyörűen elboldogul, ez a Jeep nem klasszikus dzsip. Ez a Jeep szabadidőautó, SUV. Amerikai, de Európának is készült, sőt. Ez a Jeep nem szép. Ez egy úttörő Jeep. Ő a Compass. Vezettük.
Vágólapra másolva!

A sok, hasznos elméletet követően térjünk rá a gyakorlatra, a tapasztaltakra. Az új Jeep Compass-szal Svédországban randevúztunk - vezettük kicsit aszfalton, (fő)városban és Stockholm környékén, erdőben, murván, tereppályán, sárban, dzsuvában is. Száguldozni nem száguldoztunk, mert egyrészt maximum 110-zel lehet "tépni" ottan a szép, melegen is kissé hűvös vidéken, meg aztán a kocsi karaktere sem olyan, hogy.

Betonon dízeleket gyűrtünk hatos kézi váltóval, a pazar Jeep Activity Centerben meg CVT-s benzineseket koszoltunk össze, ahogy kell. Őszintén, eleinte több mint negatívan álltunk hozzá, mármint a személygépjárműhöz. Formáját látva. Belecsüccsenve, utazgatva aztán lassan megbarátkoztunk. Komfortos, tágas, halk. Kormányzása sokkal jobb a vártnál, az elöl-hátul tárcsafék hatásos. A váltó áttételezése remek, a kar járhatna rövidebb utakon. A motor erőteljes, nyomatékos, tartalékos, 2000-es fordulatig mondjuk ne reméljünk csodát. A futómű is olyan, mint a kormányzás: meglepően eltalált, a Compass magas építésmódja ellenére sem berzenkedik a kanyaroktól. Kérdés, hogy viselkedik majd egy magyarféle "úthálózaton" a minimum 17-es kerekein, de (például a Caliberből kiindulva) nem lehet vészes.

Forrás: [origo]

Csak a fotó kedvéért

És jött a terepezés, és hamar mindenkinek fülig ért a szája. Compass, CVT "egyesbe", Lock üzem, ESP kikapcs. És bár nem egyszer le-leért az alja (tapsoljuk meg a szervezőket, nem kíméltek semmit), problémamentesen abszolválta a dagonyával egybekötött tekergőzést a fák és kövek között. Csúszós emelkedővel és lejtővel, nyilván leengedett abroncsokkal. Nyomaték tényleg mindig ott, ahol muszáj, minimál kerékelforgás, könnyű vezethetőség.

És volt egy sokkal durvább szakasz, csak a Wranglereknek. Hogy azért kapjunk ultragiga offroad-élményt is. Kaptunk. Négy liter, sorhat, automata, minden összezárva, olyan áttétel, hogy a végsebesség vele kábé 10 km/h, a póver viszont eszement (a "röfögő" hang is, de ez most mellékes). S midőn rám került a sor, pont nekiállt szakadni az eső - nem kellett síkosító. Azonban volt, hogy kellett az instruktorok külső segítsége - nélkülük szerintem amortizáltam volna ezt-azt.

Forrás: [origo]

Senki nem csúszott a fának

De nem, és isteni volt és félelmetes, átlagembernek elképzelhetetlen, mit tud a Wrangler. No, de - már zárásképp - vissza a Compasshoz: idehaza nemsoká, dízelként jövőre. Magyarországon kizárólag négykerekesként. Akinek tetszik, vegye-vigye, akinek finoman szólva is nem jön be, csekkolja le, hogy az újságíró nem dumál zöldségeket. Zöld másképp: különösen ajánlott azzal a hihetetlen fényezéssel, amely a fotókon is látható. Olyan randa, hogy már szép.

Kántor István

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről