Talmácsi tizenharmadik az első időmérőn

2006.06.02. 14:58

Talmácsi Gábor a 13. időt érte el a 125 kcm-es géposztályban a gyorsaságimotoros-világbajnokság hatodik, olaszországi futamának pénteki első időmérő edzésén, Mugellóban. Tóth Imre, a nyolcadliteresek között versenyző másik magyar a 28. lett.

A kvalifikáció elején az egyik hegy mögött goromba koromfekete felhő tűnt fel, előbb csak néhány csöpp eső pottyant a motorosok nyakába, aztán alaposan rázendített. Így azután többen azonnal berobogtak a boxba, várva, hogy abbamarad az égi áldás.

Talmácsi is csak egy próbakört tett meg, szemmel láthatóan ő sem akart kockáztatni. A Hondával versenyző magyar motoros csupán az edzés vége előtt öt-hat perccel - ekkor már elállt az eső, és kissé felszáradt az aszfaltcsík - "bújt elő", és azonnal jó eredménnyel iratkozott fel a listára.

A vb tavalyi bronzérmese fokozatosan javított, leggyorsabb körét (2:18.792 p) éppen a zárszó előtt sikerült megtennie, amely végül a 13. helyre volt elég. Tóth Imre is derekasan helytállt, igaz a végére, amikor jelentősen le tudott volna faragni az idejéből, lemerült a motorja akkumulátora, és így a 28. helyen zárt.

Eredmények, 1. időmérő edzés, 125 kcm:

1. Julian Simon 2:15.953 p
2. Michele Pirro 2:16.474
3. Karel Abraham 2:16.790
...13. Talmácsi Gábor 2:18.792
...28. Tóth Imre 2:22.215

A rajtsorrend a szombati második időmérő edzésen még módosulhat. Talmácsiék szombaton 9 órakor a második szabadedzéssel folytatják szereplésüket, majd 13:15-től a második kvalifikáció következik. Az előrejelzések szerint napos-felhős idő lesz, és könnyen elképzelhető újabb eső, ami ismét megnehezítheti a motorosok dolgát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK