Sétahajó - Chrysler Grand Voyager 2.8 CRD teszt

Mikor beleültem a szerkesztőség előtt, még viccelődtünk. Hatalmas bálnatest, kormányra szerelt váltó, hajókormány. A budai szűk utcákban aztán már csak gyűlölködtem. Elátkoztam mindent: metróépítkezést, szabálytalanul parkoló, az utcákba belógó autókat, magamat, hogy ilyen hülyeségre vetemedtem ezzel a döggel. Este - már megnyugodva - hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a cimborákat, és tízkor elmentünk Egerszalókra fürödni. Ekkor állt össze a kép.

A beltérben furcsa hangulat keríti hatalmába az európai érzésvilágú embert. Műanyagtenger és különös logikájú gombok armadája fogad minket. Találkozásunk első napján például folyamatosan világítottak az utastér lámpái, míg egy nappal később egy véletlen folytán meg nem találtam a trükkös kapcsolójukat.

A szép rajzolatú, rusztikus hatású, krómkeretes műszerfal órák által keltett jó hangulatot a rossz tapintású középkonzol kemény műanyagja és a szétszórva elhelyezett gombok rontják le. A szépen muzsikáló audiorendszer kezelése is egy árnyalattal körülményesebb a megszokottnál. A fedélzeti számítógép kijelzője felkerült a plafonra a beépített digitális iránytűvel együtt. A műszer adatai szerint akár hajtós autópályázás, akár városi tötymörgés vagy esetleg nyugodt elővárosi autókázás volt a téma, a fogyasztás mindig 10,5 liter volt. Tesztautónk két oldalajtaja és a csomagtérajtó is nyitható volt a távirányítóról, a járókelők nagy megrökönyödésére. Ekkor hangos zümmögések és csipogás kíséretében szellemkezek nyitják, zárják az ajtókat, ami telepakolt kézzel, hipermarketes bevásárlás után valóban hasznos figyelmesség. Ebben jók az amik.