Új családi autó a Fiattól

Vágólapra másolva!
A családosoknak szánt Lineát a hivatalos magyarországi forgalmazás megkezdése előtt próbálhattuk ki, hogy megtudjuk, miként veszi fel a versenyt a konkurencia hasonló méretű darabjaival. A nálunk júliustól elérhető lépcsős hátú modell egy igazi világautó a Fiat részéről, ugyanis Európán kívül Ázsiában, illetve Dél-Amerikában is kapható lesz.
Vágólapra másolva!

A szépen ívelt motorháztető alá három már jól ismert erőforrás rendelhető a Fiat kínálatából, ami nem tűnik túl soknak, ám az átlagos igényeket tökéletesen lefedik. A belépőmodellbe egy 1,4 literes blokkot szántak, ami 77 lóerőt és közel 14 másodperces "gyorsulást" jelent 0-ról 100 km/órára. Ezt a változatot szerencsére nem sikerült kipróbálni a nemzetközi menetpróbán, helyette viszont beleültünk az 1,3-as dízelbe, illetve a Bravóban is hamarosan debütáló 1,4-es turbómotorral szerelt változatba. Előbbi inkább a takarékosságával fogja megkedveltetni magát a világ számos pontján, ugyanis a 90 lóerős dízel még üresen is csak nagyon szerény menetteljesítményeket kölcsönöz az autónak. A lendület csak kétezres fordulat fölött érkezik, ami után gyorsan váltani kell, mert hamar el is fogy. A legjobb választásnak az 1,4-es benzines turbómotor bizonyulhat, amely 120 lóerős teljesítményével egy szerényebb 2 literes benzinessel vetekszik, viszont - a gyár ígérete szerint olcsóbb üzemeltetni és fenntartani. A kis turbómotor további előnye, hogy viszonylag szép hangja van, de ettől függetlenül nem kell szétforgatni a lendületes haladáshoz.

Forrás: [origo]