Tovább sportosodik az Opel

Vágólapra másolva!
Az Opel eladásai egyszerre növekednek minden szegmensben. A sportkocsik között a Corsa OPC-vel erősít, miközben már itt kopogtat a roadsterek slágere, a GT. Az SUV piacra pedig megérkezett az Antara, de még ezeken kívül is van néhány újdonság.
Vágólapra másolva!

A rendezvény következő programja az új SUV kipróbálása volt, ugyanis a Chevrolet Captiva után végre megérkezett hazánkba a vele azonos gyártósoron, Dél-Koreában készülő Opel Antara is. A közepes méretű hobbiterepjáró már egy ideje kapható, azonban most nem arról győződhetünk meg, hogy milyen jól húz a két literes VM dízelmotor, vagy milyen nagy a hátsó lábtér, hanem valódi terepjárás volt a cél. Kezdetben egy kicsit dimbes-dombos földúton kellett autózni, amivel kicsivel lassabban akár egy Astra is megbirkózna, tehát az nem volt nagy kaland. Utána viszont jött a kemény prezentáció, ugyanis egy sebtében összerakott kis off-road pályán is bizonyította rátermettségét az Antara. A rövid buckákon úgy ment át, hogy egy-egy kerekét elemelte a földtől, de ez sem volt akadály, sőt a siratófalakon is egészen zökkenőmentesen felszaladt. Lejtőn lefelé sem kellett küzdeni a technikával a lejtmenetvezérlőnek köszönhetően , bár az elektronika durva hanghatások közepette fékezgeti a kerekeket. Összességében azt lehetett megtudni a látványra csak városi terepjáróról, hogy ha valaki véletlen átlagos terepre téved vele, akkor nem kell aggódnia, hiszen az ilyen kihívásokat is szereti az Antara.

Forrás: [origo]

A következő napirendi pont az új életstílus modellek bemutatása volt, amiből azért az olvasók már kaphattak ízelítőt, hiszen korábban már írtunk az Astra Twintopról, az Astra Panoramáról, vagy éppen az üvegtetős Zafiráról. Most egy nagy, és egy kevésbé nagy, de mégis fontos újdonságról beszélhetünk. Kezdjük a kisebbel, ami bizonyos mértékben a magyar piacnak mégis fontos lehetne. A Corsa ugyanis nagyon sikeres hazánkban, ezért azt is gondolhatnánk, hogy az új, 125 lóerős 1.7 literes turbódízel motor megérkezése egy fontos pont a márka életében. Ez azonban nem teljesen van így, hiszen ezzel a motorral a Corsa 4,2 millió forintról indul, ami még felextrázva bőven több lesz, mint 5 millió. Erre tehát valószínűleg nem lesz akkora kereslet, mint ahogy a most bemutatott, direkt a Corsára kifejlesztett, a hátsó lökhárítóból kihúzható kerékpártárolóra sem. A megoldás ennek ellenére ötletes, kérdés, hogy mennyi lesz az ára.

Forrás: [origo]

A Corsa kerékpártartójánál jóval fontosabb újdonság az Amerikából érkező új GT, ami a Saturn Sky és a Pontiac Solstice estvérmodelljének tekinthető, sőt Dél-Koreában Daewoo emblémával is fut. Kevesen tudják, hogy az Opel régóta gyárt sportkocsikat, ezek egyike volt a 60-as, 70-es évek legendás modellje, a GT (fent, balra). Az utóbbi években a Lotus-szal közösen fejlesztett Speedster volt a sláger, ez azonban nem aratott akkora sikert, hiszen talán túlzottan spártai volt, bár menetteljesítményei fantasztikusak voltak. Az Opel éppen ezért felélesztette a GT nevet, méghozzá egy roadsterrel. Sajnos az új modellt még nem sikerült kipróbálni, de a 264 lóerős, kétliteres turbómotor által hajtott sportkocsi első látásra nagyon tetszetős. A hátsókerékhajtás és az önzáró differneciálmű kettőse már önmagában garancia az élményre, de az Opelnek a forma miatt sem kell szégyenkeznie. Gyári adatok szerint az autó 5,7 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig 229 km/h. Az adatok ígéretesek, de az első próbára még várni kell. Sajnos az autó ára sem tisztázott még, tehát egyelőre csak annyi a biztos, hogy formára szép.

Forrás: [origo]