Olasz meló - újra él a Fiat 500

Az utóbbi években sokadik reneszánszát élő Fiat egy újabb slágergyanús modellt mutatott be, amely teljesíti az összes elvárást, ami csak egy olasz kisautóval szemben fennállhat: jó ránézni és vezetni, de csajozásra is kiválóan alkalmas.

A Fiat Cinquecento ikon, mint a bogárhátú Volkswagen vagy a Mini. A háború utáni fellendülés, a kispolgári jólét jelképe. A Topolinót 1955-ben leváltó négyhengeres, vízhűtesű farmotoros 600-as túl drága volt az olaszoknak - ahhoz, hogy a Vespák vagy biciklik nyergéből egy autóba üljenek, olcsóbb konstrukció kellett. Így született meg a Nuova 500-as, 13 lóerős, 479 köbcentis, léghűtéses kéthengeressel és szinkronizálatlan váltóval. És elindult a fél évszázados sikertörténet - mondhatnánk, de néhány évet még várni kellett, hogy az előbb 15 lóerősre erősített, majd 21,5 lóerőre tuningolt - és a hockenheimi 12 órás túraversenyen elsőként célba futó - 500-as valóban nemzeti négykerekűvé váljon. Folyamatosan módosítottak a Cinquecentón, megjelent Giardiniera nevű, tíz centiméterrel hosszabb kombi, az 500-as Sporthoz hasonlóan vászontetős 500 D, 1965-ben jött a 18 lóerős 500 F. Huszonnyolc évnyi gyártás után, 1975-ben készült el az utolsó Fiat 500-as, a Giardinierát Autobianchi néven 1977-ig gyártották.