Vágólapra másolva!
Az [origo] Vendégszoba mai meghívottjának, Kőváry Barnának a honi ralibajnokságba való visszatérése nem éppen úgy történt, ahogy azt az Eger-rali előtt eltervezte. Az extrabantos pilóta a kézifék hektikus használata következtében új autóját is az oldalára tette.
Vágólapra másolva!

Öt év kihagyás után tért vissza a magyar ralibajnokságba a Kőváry Barna - Pintér Richárd kettős. A Trabanttal hírnevet szerző duó 2007-ben már egy új versenyautóval, egy Renault Clio Renault Sporttal indul.

A 200 lóerős versenyautó közvetlenül a 2007-es bajnokság első versenye előtt, a március 30-i Start Autó Rali előtt készült el, így a versenyzőknek nem volt módjuk tesztelni azt. Ám az autó így is remekül működött az Eger környéki gyorsaságikon.

"Igen ideges voltam a rajt előtt, de miután nekivágtunk, rögtön visszajöttek a korábban tapasztalt dolgok. Öt év azonban nagyon hosszú idő, így kell még jó néhány versenykilométer, amíg tökéletesen összhangban leszünk az autóval. Fantasztikus látvány volt a Dobó téren a rajtdobogónál összegyűlt embertömegben autózni. Sokan gratuláltak már a verseny előtt." - emlékezett vissza Barna, aki hozzá tette:

"Az volt a furcsa, hogy teljesen máshogy viselkedik a Clio, mint a Trabant, gyorsul az emelkedőkön, meg tudunk állni, amikor fékezek. Kissé ideges az autó, ezért a kézifékre ránézni sem szabad, elég csak egy kicsit gyorsabban menni az autóval és máris elmozdul keresztbe, fantasztikus érzés vezetni. Rendkívül jó autó."

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Sajnos azonban Barna közel sem boldog az Egerben nyújtott teljesítményük miatt, ugyanis a verseny második szakaszán kénytelenek voltak feladni a versenyt. Közvetlenül a cél előtt ugyanis kedveskedni akart az ott álló nézőknek és megrántotta a kéziféket. Csakhogy a keresztbecsúszó Clio jobb hátsó kereke megakadt, majd a versenyautó az oldalára borult. Bár nem sérült meg komolyan a jármű - mindössze a jobb oldali tükör és az ajtó szorul javításra -, mégsem tudtak tovább menni. Kitolták a kocsit az egy kilométerre lévő beíróig, ahol egy órán át próbálták beindítani, mert mindenáron folytatni akarták a versenyt. Nem sikerült. A hibát a motor alsó részén lévő elektromos csatlakozó okozta, amit Barnáék nem találtak meg.

"Nagyon sajnálom, hogy így alakult, haragszom saját magamra, hogy nem tudtam megzabolázni az énemet. Be kell látnom, hogy az autó teljesen más, mint vártam, sokkal erősebb, sokkal gyorsabb, itt szórakozásból nem lehet használni a kéziféket, csak akkor szabad odanyúlni, ha nincs más megoldás és másként menthetetlen a helyzet. Sajnálom, hogy nem sikerült célba érnünk." - értékelt szomorúan, az amúgy életvidám pilóta.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Jól jelzi a Renault állapotát, hogy miután a szervizparkban a szerelők levették a kartervédőt és összecsúsztatták a csatlakozókat, az autó azonnal indult, sőt a futómű és a kormánymű is tökéletesen a helyén maradt, a Clio "saját lábán" távozott a helyszínről.

A navigátor, Pintér Richárd is vegyes érzelmekkel távozott Egerből: "Izgultam a rajt előtt, de fantasztikus érzés volt újra versenyezni. Hihetetlen, de szinte tökéletesen sikerült felírnunk az itinert, úgy hogy előtte még nem ültünk az autóban. Gyors a Clio, folyamatosan mondtam az információkat, nem volt olyan szünet, mint korábban a Trabantnál. Remekül mentünk az ominózus esetig, többször is elúsztunk keresztbe, sikerült azt a formát hoznunk, és azt mutatnunk a nézőknek, amit szerettünk volna. Ám be kell látnunk, hogy 27 kilométer után még nem vagyunk tegező viszonyban ezzel az igazi versenyautóval."

A Kőváry - Pintér kettős mostantól maximálisan a következő versenyre koncentrál. Az április végén megrendezésre kerülő Miskolc Ralin szeretnék bebizonyítani, hogy képesek megszorongatni az ellenfeleket és megmutatni mit tud a kék Renault.

Kőváry Barna ma kettőtől az [origo] Vendégszobájában várja az olvasók kérdéseit.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]