Zentai megvédte bajnoki címét

Vágólapra másolva!
A gyorsasági bajnokság utolsó versenynapján már csak az volt kérdés, hogy ki nyeri a kis túraautók bajnoki küzdelmét. Walterné Dancsó Adriennt ezen a napon is technikai gondok hátráltatták, így Zentai Sándor meg tudta védeni a címét. A nagyoknál a már bajnok Walter Csaba győzött, a formaautóknál pedig Kis Pál Tamás.
Vágólapra másolva!

A Nagy túrások versenyében tegnap már eldőlt a bajnokság, így tét nélkül, felszabadultabban autózhatott a már bajnok, Walter Csaba. Ennek ellenére elsőként fordult, és a verseny utolsó pillanatáig az élen autózott. Herter Gusztáv kiválóan rajtolt, kezdetben még a második helyen állt, de Perényi Zoltán egy nagyon bátor manőverrel megelőzte, majd Szamosvári béla is elment mellette. Herter ezután lelassult, így sorban leelőzték, de kis sidő után újra feléledt az autója.

Szamosvárit időközben dr. Grigalek Gábor vette üldözőbe, míg mögöttük Kavecz István és Bódis Kálmán autózott. A tizedik körben Herter rövid időre gyorsulni látszott, de a következő körben már ki is állt. A célba Walter hozta be elsőnek a Porschét, mögötte Perényi, Szamosvári, így teljes Főnix Motorsport diadal született. A negyedik helyre dr. Grigalek érkezett. Bódisnak sikerült Kaveczet megelőznie, ám Kavecz defektet kapott, amivel a célvonal után félre állt.

Forrás: [origo]

A rajt volt az egyedüli izgalmas esemény ezen a futamon, Walter Csaba utcahosszal nyert


A verseny utáni nyilatkozatok:

dr. Grigalek Gábor / Ferrari: "Várakozás igazán nem volt, abban reménykedtünk, hogy törés nélkül befejezzük a futamot. Bármennyire is Ferrari, a kupás autó ebbe a mezőnybe nem való. Egyetlen szárny sincs rajta, sem elöl, sem hátul. Nagyon keskeny és nagyon kemény összetételű gumit ad hozzá a challenge, nem ütőképes. Ahogy azt látni is lehet, nem lehet vele rajtolni. A kupában repülő rajt van, nincs rajt automatika, és kipörgésgátlóval sem lehet megoldani. Még soha nem rajtoltam álló helyzetből, ott is maradtam a rácson. Két pozíció ott maradt a rajtrácson."

Walter Csaba / Porsche 911: "Az első két-három kört igyekeztem megnyomni lendületesebben, ahogy tegnap is, aztán már csak ahogy jól esett, kényelmesen próbáltam tartani a lendületet, hogy ne essek ki a ritmusból, de nagyon jó verseny volt. A nézők számára, látványosság szempontból nem ez volt a legjobb verseny. Nagy cél volt a hármas pódium, hogy ez a szezon végére sikerült, óriási eredmény."

Perényi László / Porsche 911: "Nem baj, hogy csak második lettem, év elején nagyon kiegyeztem volna ilyesmi helyezésekkel is, örülök neki. Az elején hátra figyeltem, mert Bélus nagyon nyomta, de aztán sikerült saját ritmusomat elkapni, és onnantól kezdve előre figyeltem. Csabi megint lassult, de nem annyit, hogy utol kelljen érnem. A befutó szebb lett mint legutóbb. Jövőre remélem, hogy kiélezettebb lesz a futam. Csabi segít bennünket ebben."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!