2,8 milliótól indul a Fiat 500

Vágólapra másolva!
Január 21-től lehet leadni a megrendeléseket a Fiat retró-minijére, a 2008-as Év autójának választott új 500-asra. Az 1,2 literes motorral szerelt alapmodell ára 2,8 millió forinttól indul, az 1,4-esért és az 1,3-as dízelért 400 ezerrel többet kérnek.
Vágólapra másolva!

Kollégánk már a nyáron kipróbálhatta az új Fiat 500-ast, de a honi vásárlójelöltek csak januártól ülhetnek be a lengyel gyártású divatautó volánja mögé egy próbakörre. A 2,8 milliós alapár az 1,2-es benzines verzióra érvényes, tehát kiderült, hogy az 500-as körülbelül háromszázezerrel kerül többe a hasonló motorú és felszereltségű Pandánál, amelytől egyébként fő alkatrészeit, a padlólemezét, futóművét és motorjait is örökölte. Légkondicionáló nincs az alapverzióban, de ettől függetlenül fapadosnak sem lehet nevezni, hiszen az elektromos szervokormány, a távirányítós központi zár, az elektromos ablakemelők és külső tükrök, fényezett lökhárítók, a hat hangszórós, mp3-at is lejátszó CD-s rádió is benne van. Magas szintű a passzív biztonság, ugyanis a blokkolásgátló és a vezető térdlégzsákjával együtt összesen hét légzsák szériafelszerelés, ráadásul az autó az Euro NCAP töréstesztjén a legmagasabb, ötcsillagos minősítést is elnyerte korábban.

A 69 lóerős alapmotor 12,9 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/órára a 3,54 méter hosszú 500-ast, a végsebesség ezzel az erőforrással 160 km/óra. Ennél lényegesen gyorsabb a 3,2 milliótól induló 1,4-es, 100 lóerős, amely már 182 km/órával is száguldhat, 0-100 km/órára pedig 10,5 másodperc alatt gyorsul fel. Csak ehhez a motorhoz széria az egyébként 100 ezerbe kerülő menetstabilizáló, de a megerősített, hátul is tárcsákkal lassító fékrendszer is megkülönbözteti az 1,4-est a többi változattól. A gyár tájékoztatása szerint a gyengébb benzines 5,1, az erősebb 6,3 liter benzint éget el száz kilométerenként. Még takarékosabb a mindössze 4,2 literes átlagfogyasztású 1,3 Multijet dízel, amelynek az alapára szintén 3,2 millió forint. Ennek 12,5 másodperces gyorsulása és 165 km/órás végsebessége hajszálnyival jobb az alapmodell értékeinél, de sportosnak így sem neveznénk.

Számtalan extrával tehető egyedivé a Fiat 500-as, például nyolcféle dekormatrica-szett, tíz különféle oldalsó díszjelvény, kétféle dísztárcsa, hétféle könnyűfém felni, háromféle kulcsborítás, kilencféle metálfényezés, krómcsomag, beépített illatosító, továbbá sokféle belső kiegészítő rendelhető. Lényegesebb, hogy a manuális klímaberendezésért 200 ezret, az elektromos üvegtetőért 160 ezret, a bőrborítású, multifunkciós kormányért 20 ezret, a navigációs rendszerért pedig 80 ezer forintot kér a Fiat.