Dízelmotorral érkezik a megújult Mazda CX-7

Vágólapra másolva!
Genfben bemutatkozott a ráncfelvarrott CX-7, amely a várva várt dízelmotorral, komfortosabb futóművel és néhány új belső elemmel gazdagodva érkezik Európába.
Vágólapra másolva!

A legfontosabb újdonság, hogy a szabadidő-autó végre dízelmotort kapott, mégpedig a Mazda6 új, 173 lóerős 2,2 literes erőforrását, amely hatfokozatú manuális váltóval kiegészülve, nagyobb - 400 newtonméter - nyomatékkal és várhatóan takarékosabban mozgatja majd a jókora autót, mint a jelenleg elérhető 260 lóerős, 380 Nm-es 2,3 literes turbós benzinmotor.

Az új motorral a CX-7 11,3 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, végsebessége pedig 200 km/óra lesz. Ez ugyan jóval több, mint a benzines 8 másodperces értéke, ám a dízelmotorral az 1,8 tonnás SUV - a gyári adatok szerint kombinált használatnál - beéri 7,5 liter gázolajjal 100 kilométerenként.

A korábban kissé zötyögős rugózást áthangolt lengéscsillapítókkal tették komfortosabbá a japán mérnökök, miközben állítólag a kategóriában az egyik legjobbnak számító útfekvés sem szenvedett csorbát. Új, elektro-hidraulikus szervokormányt terveztek a dízel modellbe, miközben a benzinesé maradt tisztán hidraulikus.

Forrás: [origo]

Ami a külső-belső módosításokat illeti, a legújabb CX-7 nagyobb hűtőrácsot kapott, új a ködlámpák krómkerete, de krómozást kapott a csomagtérajtó kilincse és a küszöb is, nagyobb lett a hátsó szárny, valamint új 18 és 19 colos könnyűfém kerekek közül választhatnak a leendő tulajdonosok.

Forrás: [origo]

A beltérben teljesen új a kormány, amely most is magában foglalja a rádió, a tempomat és a kommunikáció kezelőszerveit. Megjelent az új Mazda3-ból átvett 4,1 colos, nagy felbontású, színes kijelző a középkonzol tetején, ami a tolatókamera, a navigáció, és a fedélzeti számítógép képét jeleníti meg. Elérhető lett a Mazda holttér-figyelője is, ami a hátsó lökhárítóba épített radarok segítségével érzékeli, ha nem ajánlatos sávot váltani, és erre természetesen a vezetőt is figyelmezteti. A vezető előtt megújult a műszeregység, de új anyagokat és műszerfal-betéteket is használtak a 2010-es CX-7-ben a Mazda mérnökei. A hifihez természetesen mp3 lejátszók csatlakoztathatók, de újdonság, hogy ez már vezeték nélkül, bluetooth technológiával is lehetséges.