Csütörtök este hivatalosan is bemutatkozott Londonban a Jaguar XJ nyolcadik generációja. Kétféle tengelytávval lesz elérhető a limuzin.

A csütörtöki premier előtt néhány felvétel már kiszivárgott az új Jaguar XJ-ről, így nagy meglepetés nem érhetett senkit, amikor Jay Leno Londonban lerántotta a leplet az autóról.

Kiderültek viszont olyan részletek, amelyekről korábban nem sokat lehetett tudni, például az, hogy az alumínium térhálos építési mód 150 kilós súlyelőnyt jelent a konkurenciával szemben. 2010 elejétől, kétféle tengelytávval lesz kapható az XJ, a hosszabb 125 milliméterrel nyúlik túl az alapváltozaton. A csomagtartó mérete mindkét kivitelben 520 liter.

Forrás: [origo]

Alapmotor a 275 lóerős, háromliteres duplaturbós dízel, legnagyobb nyomatéka 600 Nm. 6,4 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra az XJ-t, átlagfogyasztása hét liter. 385 lóerős az ötliteres, V8-as benzines, 5,7 másodperces gyorsulást biztosít 11,4 literes fogyasztás mellett, a kínálat csúcsára pedig az 510 lóerős, kompresszoros V8-as került 12,1 literes fogyasztással és 4,9 másodperces százas sprinttel.

Forrás: [origo]

Nemesfabetétek és bőrkárpitotás került az utastérbe, a középkonzolon az XF-ből és XK-ból már ismert Drive-Selector rendszer tűnik fel, valamint egy osztott, érintőképernyős kijelző. A klasszikus kerek formákba csomagolva a vezető elé is egy kijelzőpanelt építettek, amelyről leolvashatók a legfontosabb adatok.

Forrás: [origo]

Minden igényt kielégítő hangrendszer került a limuzinba, a Jaguar közleménye szerint az XJ egy guruló koncertterem, a rendszerhez külső eszközök is csatlakoztathatók. Máris rendelhető az XJ, áráról viszont nem nyilatkozott a brit márka.