Szörnyeteg szabadidő-autó a Fornasaritól

Számítógépes grafikákat mutatott új, ötajtós szabadidő-autójáról a Fornasari, az RR99 610 lóerős motort kapott.

Eddig is voltak SUV-jellegű modelljei az egzotikus autókat gyártó Fornasarinak, az RR450-et és 600-at azonban nehezen lehetett komolyan venni. Elsősorban a kicsit kezdetleges formaterv és a háromajtós kialakítás hátráltatta a modellek elterjedését, a Fornasari pedig csak most állt elő ötajtós verzióval.

RR99 névre keresztelték az új modellt, amely egyelőre csak számítógépes grafikákon látható. Negyed méterrel hosszabb háromajtós testvéreinél, de hála a könnyűsúlyú váznak, mindössze 1850 kilogrammot nyom a mérlegen. Ez azért is nagy szó, mert orrába a GM-féle hatliteres, 610 lóerős V8-ast építették, ráadásul odafigyelve arra, hogy a súlyeloszlás közel 50:50 arányú legyen.

Összkerékhajtással készül az RR99, az erőátvitelről hatfokozatú Borg Warner váltó gondoskodik. Nyomatékból alaphelyzetben 60 százalék jut a hátsó és 40 az első tengelyre, a részlegesen önzáró differenciálműről sem feledkeztek el. Akár 23 colos felniken is ülhet a szabadidő-autó, opcionális Brembo fékek és F1-stílusú háromszöges felfüggesztés is kérhető. Százra 3,8 másodperc alatt gyorsul a korábbiaknál biztosan népszerűbbé váló modell.

KAPCSOLÓDÓ CIKK