Loeb és Solberg csatája Walesben

Vágólapra másolva!
Loeb és Solberg között fog eldőlni a győzelem sorsa, miután Ogier kiesett, a többiek pedig már alaposan lemaradtak. A zárónap előtt a két éllovas között csak 4,8 másodperc a különbség.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
Ogier már az első gyorsaságin esett egy óriásit, ezzel alighanem elbukta a világbajnoki második helyét

A pénteki sárdagasztás után szombatra sem javultak a körülmények a Wales-ralin, a pályák továbbra is nagyon csúszósak voltak, különösen az aszfaltos szakaszokon. Rögtön az első gyorsasági többeken kifogott: a vezető helyen álló Loeb túlcsúszott egy elágazáson és veszített némi időt, de sokkal rosszabbul járt a harmadik Ogier, aki a cél előtt nem sokkal felborult, és nagyon összetörte a C4 WRC-t - ő nem is tudta folytatni a versenyt. Solberg profitált a franciák hibáiból, átvette a vezetést, Hirvonen pedig feljött a harmadik helyre. A szakaszt Latvala nyerte, s ezzel megkezdte a felzárkózást az előző napi defektje után.

Tőle szokatlan módon Loeb a második szakaszon is elvétett egy kanyart, és mivel Solberg volt a leggyorsabb, tovább növelte előnyét a francia előtt. A többiek (Hirvonen, Sordo és Latvala) már egy perccel voltak tőlük lemaradva, de egymással nagy csatát vívtak az utolsó dobogós helyért. A harmadik, egyben leghosszabb pálya első része aszfaltos volt, és itt Loebnek nagyon ment: hét másodperccel volt gyorsabb mindenkinél. A szektoridőkből pedig látszott, hogy előnyét a kemény borítású részen szerezte, a sárban Solberg és Latvala is tartották vele a lépést. Az élen ezzel helycsere történt, újra Loeb vezette a ralit.

A szervizelési lehetőség előtt még egy, főként murvás szakasz volt hátra, melyet Solberg nyert, és felzárkózott az ismét hibázó, ezúttal megpördülő Loebre. Latvala érkezett másodiknak, aki ezzel megelőzte a szintén egy piruettet bemutató Sordót, és feljött Hirvonen mögé a negyedik helyre. A hatodik pozícióban álló Henning Solberg hátránya már nagyon nagy volt, de még így is kényelmesen vezett Wilson és Ostberg előtt, akiket Räikkönen és Block követtek.

Forrás: AFP
Szokott helyén megy az idősebbik Solberg-fivér. Henning nem tudja tartani a gyáriak tempóját, de a hatodik helye biztosnak tűnik

Délutánra némileg felszáradtak a pályák, de nem sokat változott a helyzet: Loeb és Solberg csatájáról szólt a verseny, ők ketten voltak az első szakaszon a leggyorsabbak. Latvala, Hirvonen, Sordo volt a további sorrend, a hátsóbb régiókban pedig Räikkönen és Block szenvedtek: előbbinek a futóműve sérült meg, utóbbinak az egyik féltengelye törött el. Az amerikai még lejött a pályáról, de a következő rajtig már nem ért el, feladta a versenyt.

Maradt a sorrend a második gyorsaságin, ahol ismét Loebé lett a legjobb idő, míg Solberg továbbra is a sarkában volt, összesített hátránya mindössze négy másodpercre rúgott. Következett a délelőtt a mezőny nagy részének gondot okozó, részben aszfaltos szakasz, ám másodszorra már nem csak Loeb, hanem Solberg is jól kezelte a körülményeket, így a norvég alig két másodpercet kapott.

Ezt pedig vissza is hozta az utolsó, már sötétben teljesített murvás pályán, melyet megnyert, és 4,6 szekundumra csökkentette a kettejük közötti különbséget. A két éllovas az esti szuperspeciálon is elfoglalta az első két helyet, mindössze két tizedre egymástól futottak a célba. A harmadik hely továbbra is Hirvonené, ám Latvala nagyon megközelítette, miközben Sordo egyre jobban marad le tőlük. A spanyol még így is három perccel vezet a mögötte álló Henning Solberg előtt, akit Wilson követ. Räikkönen megörökölte a nyolcadik helyet a defektet szenvedő Ostbergtől, akit az SWRC kategória éllovasa, Mikkelsen is utolért, ők osztoznak a 9-10. helyen.

Vasárnap Solberg nem csak a hőn áhított futamgyőzelemért hajt majd, hanem az összetett második helyért is. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy Loeb azzal sem védheti meg saját csapattársát, Ogiert, ha legyőzi a norvégot, mivel Solberg 18 ponttal is előz. Viszont ott van Latvala, aki egy harmadik hellyel Solberg és Ogier előtt végezne a tabellán, márpedig ha ezen múlik, ő bizton számíthat majd Hirvonen segítségére.

Hasonlóan nagy számolgatásban vannak az SWRC és a PWRC résztvevői is. A S2000-es autók mezőnyében a bajnoki címért csatázó Ketomaa és Pons két nap után a második illetve harmadik helyen állnak, ez pedig a spanyolnak kedvez. A turbósok között Tänak, Semerád, Araújo a sorrend, ezzel a jelenleg harmadik portugál megvédené címét. Flodin volt rá veszélyes, de ő kiesett, miután délután odacsapta a Subaru futóművét egy sziklához. Ifj. Érdiék remekül autóztak a második nap során, nem követtek el nagyobb hibát, és összetettben a 23. helyre jöttek fel.

Forrás: AFP
Hirvonen több mint fél éve, Törökországban végzett utoljára a dobogón. Lehet, hogy ezúttal sem jön neki össze, főleg ha Latvala érdekében le kell mondania a jelenlegi harmadik pozícióról

Vasárnapra négy gyorsasági maradt, ám mivel az egyik 30 km hosszú, nem lefutott még a verseny. A Wales-rali, és egyben az idei világbajnokság kora délután, a Margam Parkban ér majd véget.

A verseny állása a második nap után:

1.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC 2:32:24,0
2.P. Solberg/PattersonCitroën C4 WRC+4,8
3.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC+1:28,0
4.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC+1:36,6
5.Sordo/VallejoCitroën C4 WRC+1:52,0
6.H. Solberg/PrevotFord Focus RS WRC+5:01,4
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC+6:49,5
8. Räikkönen/LindströmCitroën C4 WRC+8:30,9
9.Ostberg/AnderssonSubaru Impreza WRC+11:02,3
10.Mikkelsen/FloeneSkoda Fabia S2000+11:04,4
23.ifj. Érdi/TáborszkiMitsubishi Lancer Evo IX+28:36,7


SWRC:

1.Mikkelsen/FloeneSkoda Fabia S20002:43:28,4
2.Ketomaa/StenbergFord Fiesta S2000+25,0
3.Pons/HaroFord Fiesta S2000+4:26,2


PWRC:

1.Tänak/SikkMitsubishi Lancer Evo X2:50:25,7
2.Semerád/ErnstMitsubishi Lancer Evo IX+2:09,5
3.Araújo/RamalhoMitsubishi Lancer Evo X+3:18,3
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!