Hatvanéves hippi

Egy kisbusz, melynek minden generációja korszakának slágere lett. A Transporter egyszerre vált a német ipar és a hippikorszak jelképévé, a világ minden táján rajonganak érte, egyszerű dobozformája ellenére semmivel sem lehet összetéveszteni. Szinte elpusztíthatatlan, még ma is gyakran jön szembe sok veteránkorú példány. Felidézzük a VW-busz történetét.

A nagy generáció - VW Transporter T3

A platós változat az útkarbantartók kedvelt kivitele volt

Miután könnyek között befejezte a Bogár gyártását, és elkezdte ápolni a legendás népautónál is sikeresebb Golf karrierjét, majd az Audi 80-asra épülő Passattal sikerült áttörést elérnie a nagyobb kategóriákban is, a Volkswagen tudta, hogy végleg szakítania kell a léghűtéssel és a farmotorral. A T3-as a tervezésekor eredetileg orrmotorosnak készült, végül az olajválság és a megbukott típusok (411, 412, K70) miatt nehéz helyzetben lévő wolfsburgi cég kénytelen volt kitartani az eredeti koncepció mellett, így a vadonatúj fejlesztésű T3-as első szériája ismét léghűtéses bokszer farmotort kapott, pedig sokat lépett előre elődeihez képest.

A T3-as ablakai és csomagtartóajtaja is jóval nagyobb lett

Nagyot nőtt a T3, raktere 5,7 m³-es lett, motorjait sikerült még alacsonyabbra beépíteni, így a személyszállító változatok csomagtere majdnem duplájára nőtt, és hatalmas hátsó ajtón át lehetett hozzáférni. Független első felfüggesztés és 10,5 m-re csökkent fordulókör jelentett újdonságot, ezenkívül az addigra már a világ legnagyobb számban eladott kisbuszává vált Transporter sokkal komfortosabb, tapinthatóan modernebb lett. Formaterve is a nyolcvanas évek stílusához igazodott, az íveket és hajlításokat szögletes vonalakra és határozott élekre cserélték, amelyeket jellegzetes formai megoldásokkal dobtak fel. Megőrizte stílusát, mégis önálló karaktert kapott. A T3 a nyolcvanas-kilencvenes évek utcaképének biztos pontja lett.

A strapabíró és biztonságos T3-as borulási tesztje

Az ötmilliós álomhatár elérésénél is fontosabb pillanat volt, amikor 1981-ben bemutatkozott a típus első vízhűtéses dízelmotorja, ennek örömére még egy hűtőrács jelent meg a T3 orrán. Fél év után az eladott Transporterek felébe az 1,6 literes 50 lóerős szívódízel került. Olyan népszerű lett ez a konfiguráció, hogy a Volkswagen elérkezettnek látta az időt egy korszak lezárására, és a T3-asnak adta a megtisztelő lehetőséget, hogy az utolsó Európában gyártott léghűtéses Volkswagen legyen. 1982-től már csak vízhűtéses bokszerrel szerelték, többé nem lehetett panasz a teljesítményre sem, a felárért ötfokozatú váltóval is kapható 1,6-os 50, az 1,9-es 60 vagy 78 lóerős benzinesek mellett 1984-től megjelent egy 2,1 literes 112 lóerős is.

Negyed század göröngyös utakon - VW Transporter T3 Syncro

A látványos felvétel a terepszöget korlátozó, mindenbe beleakadó lökhárítónak köszönhető

25 évvel ezelőtt jelent meg a legstrapabíróbb Volkswagen Transporter, az utasokat és a rakományt árkon-bokron át célba juttató, összkerékhajtású T3 Syncro. A hetvenes évek végén Gustav Mayer, a Transporter fejlesztési igazgatója adta a konstrukció ötletét a prototípusokért felelős részleg mérnökeinek, akik a legenda szerint magánszorgalomból építették meg az első próbapéldányt egy T2-es buszból.

Bármilyen feladatra alkalmas volt a T3 Syncro. Csapatszállítóként és teherautóként is bevált

1978-ban további öt példány készült, amelyek olyan jól szerepeltek a gyári teszteken, hogy a harmadik generáció tervezésekor a vezetőség rábólintott az ötletre. A szériamodellre végül 1985-ig kellett várni. A T3 Syncro viszkokuplungos hajtáslánca az összkerékhajtás-specialista Steyr-től származott, és gyártásáról is a grazi üzem gondoskodott. Szintén náluk készült az alpesi országokban kedvelt, bizarr külsejű Golf Country is.

Tristar néven terepes kiegészítőkkel felszerelt kivitelt készítettek a Syncróból

A kapcsolható összkerékhajtási rendszereknél egyszerűbb és megbízhatóbb technika tartóssága megfelelt a vevők igényeinek, akik elpusztíthatatlan mechanikájú Volkswagenekhez szoktak. Kérésre zárható differenciálművel is felszerelték, a műszaki részegységeket masszív alsó burkolatok védték. Megemelt hasmagassága, rövid tengelytávja és ideális súlyelosztása meglepően jó terepképességekhez segítette. Ebből nyújt ízelítőt a Syncro gyári filmje.

Határok nélkül - VW Transporter T4

A T4-es szakított a farmotorral és a bokszerrel, többféle tengelytávval és magassággal készült

Európában minden megváltozott, a Trabantok áttörték a berlini falat, Németország egyesült, és elbúcsúzott az utolsó farmotoros Volkswagen is. 1990-ben új korszakot ünnepelt a negyvenéves Transporter, a hannoveri gyárban már az orrmotoros T4-es alkatrészei várták, hogy összeszereljék őket. Kibővült a kínálat, az elsőkerék-hajtású modell már négyféle Otto-motorral, két benzinessel és két dízellel készült, 800, 1000 és 1200 kg-os terhelhetőséggel, kétféle tengelytávval. Erre azért volt szükség, mert az "új" építési mód miatt a megnövekedett méretek ellenére kisebb lett a raktér, a nyújtott tengelytávú változat azonban minden addiginál többet, 6,3 m³-nyi holmit nyelt el.

A frissítés után hosszabb lett a T4-es orra, hogy beférjen a TDI dízelmotor

1991-ben már a platós, a duplakabinos és a Multivan kivitel is kapható volt, az összkerekes Syncro bemutatása után pedig a grazi Steyr cég is leállt a T3-as gyártásával. 1996-ban felfrissült a forma, még hosszabb lett az orra, mert kellett a hely az új TDI dízelmotoroknak. Ez a sorozat kapta meg a szélvédőjére az egymilliomodik Transporter feliratú matricát. A T4-gyel valóban új arcát mutathatta a Transporter, a hármas Golffal bevezetett formatervezési stílus abba a korba repítette be a T4-et, amikor az egyre erősebb konkurencia bátor lépésre és minden korábbinál szélesebb modellpaletta bemutatására ösztönözte a Volkswagent.

A rutinos szaki - VW Transporter T5

Modernebb lett, de felismerhető maradt a Transporter ötödik generációja

Hatvan év elég volt, hogy a Volkswagen olyan magasra helyezze saját mércéjét, amilyen magasra csak lehet, és sportot űzzön abból, hogy vajon sikerül-e megfelelnie a vevők jogos elvárásainak. A Transporter újkori generációja igazi rutinos modellként került piacra 2003-ban. Sem formatervével, sem az aktuális személyautó-kínálatból ismerős utasterével nem okozott meglepetést, gyakorlatilag ott folytatta az ipart, ahol a T4-es abbahagyta.

A legtöbben dolgoztak vele, mégis sok klasszikus Transporter maradt fenn

Továbbra is kategóriája egyik legjobbja, élvezetes vezethetősége mellett haszonjárműként is jó minősége győzi meg legjobban az újságírót, számtalan kombinációban rendelhető felépítményei és jó használhatósága pedig a kis- és nagyvállalkozásokat, amelyek hosszú ideje kitartanak mellette. Egy haszonjárműnek márpedig nincs szüksége jobb reklámra, mint az a több millió márkatárs, akikkel munka közben naponta össze lehet futni Európa útjain.

Cikkajánló

Birodalmi kabala - VW Bogár-történelem		Dobozok közt - VW T5 Mixto 1.9 PD TDI		Nem lehet vele sztrájkolni - VW T5 Kombi 2.0 CR TDI