Vágólapra másolva!
Mindent beleadott a Volvo új formatervezési igazgatója, Thomas Ingenlath. A Concept Coupé az év legszebb tanulmánya.
Vágólapra másolva!

A Volvók formatervére sokszor, sokan sütik el a sótlan jelzőt, de ha az új formatervezési igazgatón múlik, a jövőben minden megváltozik. Thomas Ingenlath a gyönyörű Concept Coupét tette le bemutatkozásként az asztalra, a jövőben hasonló megoldásokra lehet számítani az új Volvókon. Legalábbis elméletben.

Ingenlath összesen három tanulmányban vázolja, hogy milyennek képzeli el a jövő Volvóit, a Concept Coupé csak az első a sorban. A koncepció itt-ott egyértelmű hasonlóságokat mutat a P1800-assal, amelyet 1961 és 1973 között gyártott a Volvo.

Forrás: Volvo

A kétüléses kupéba hibrid hajtást építettek: kétliteres, turbós-kompresszoros motor hajtja az első kerekeket, az elektromotort a hátsó tengelyre építették. A rendszer együttes teljesítménye körülbelül 400 lóerő, a legnagyobb nyomaték 600 Nm feletti.

Forrás: Volvo

Bizonyos megoldások akár már a következő generációs XC90-esen megjelenhetnek, Ingenlath legalábbis ezt ígéri. A Concept Coupét élőben a szeptemberi Frankfurti Autószalonon állítják ki.