Az új Twingo a modern Kispolszki

Renault Twingo
Vágólapra másolva!
A kis Renault öt ajtóval is kérhető harmadik generációja hátul hordja a motorját, ami miatt nem csak fordulékonyabb, de tágasabb is lett.
Vágólapra másolva!
Forrás: Renault

A Renault hivatalosan a márciusi Genfi Autószalonon mutatja be az új Twingót, amelytől azt várják, hogy akkora sikert érjen el újszerű koncepciójával, mint annak idején az első Twingo az 1992-es Párizsi Autókiállításon. Mivel a fejlesztést közösen végezték a Daimlerrel, a miniautó műszakilag megegyezik a Smartok következő generációjával: az első ízben kínált ötajtós karosszériaváltozat a Forfournak felel meg, a Fortwo pedig ugyanennek a padlólemeznek a megkurtított változatára épül majd.

Forrás: Renault


A Smart és a Polski Fiat 126 óta nem készült Európában nagy sorozatú, farmotoros kisautó, pedig az elrendezésnek számos előnye van. Egyrészt rövidebb lehet a kocsi orra, amitől tágasabbá válik az utastér, és a fordulókör is csökken, mert jobban ki lehet tekerni a nem hajtott első kerekeket. A kocsi formáját az első Twingo mellett a legendás Renault 5 is inspirálta, erre utal a jellegzetes szögben álló csomagtérfedél és a két oldalán elhelyezkedő hátsó lámpák helyzete, valamint a tömpe, szögletes orr-rész is.

Forrás: Renault


Azt ígéri a Renault, hogy a Twingo a sarkokba kitolt kerekeinek köszönhetően közel olyan tágas lesz, mint a Clio, mivel a kocsi hosszának négyötödét az utastér teszi ki. A Twingo hossza 10 centit csökkent a jelenlegi generációhoz képest, így mindössze 3,5 méter. Egyedül a csomagtartó lett kisebb a farmotor miatt, de a Renault azt ígéri, hogy ezt a sokféleképpen variálható hátsó ülésekkel kompenzálják majd. Bár a motorokról egyelőre hallgatnak, nagy valószínűséggel szívó és turbós háromhengeresek dolgoznak majd a hátsó kerekek közé építve, az erőátvitelről új fejlesztésű manuális és duplakuplungos automataváltók gondoskodnak majd.

Forrás: Renault


A hátsókerékhajtás, a sarkokba kitolt kerekek, a hajtási befolyásoktól mentes kormányzás és a farmotor nyújtotta jó tapadás miatt valószínűleg izgalmasabb lesz vezetni a kis Renault-t, mint a legtöbb konkurensét, pláne, ha az erős motorú RS és Gordini modellváltozatok is megjelennek majd belőle. Az új Twingót elődjéhez és az új Smart Forfourhoz hasonlóan Szlovéniában gyártják majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!