Szuperdízel és robotpilóta az új Passatban

2014.05.27. 09:55

Négyhengeres dízelből a Volkswagen előtt még senki sem préselt ki 240 lóerőt. Az új Passat egyéb műszaki csemegéket is tartogat: dugóban simán elvezeti magát, és akkor is átveszi az irányítást, ha a vezetője rosszul van.

A wolfsburgi gyár jellegzetes birodalmi kéményei. Ide zarándokoltunk a Passat-workshopraFotó: Gulyás Péter

Az egyszerűen csak autóvárosnak hívott Wolfsburgba, a Volkswagen főhadiszállására szólt a meghívó, ahol a hamarosan bemutatkozó, nyolcadik generációs Passatról tartottak nekünk egy workshopot. Amikor a bejáratnál elvették a fényképezőgépeket, és egy olyan ragasztószalaggal ragasztották le a telefonok optikáit, amit szinte lehetetlen volt levakarni, arra gondoltam, hogy talán mutatni is fognak valamit az autóból. Sajnos tévedtem. Azon a pár skiccen kívül, amit az útravalónak adott pendrive-ra is fölmásoltak, csak a Passat első-hátsó lámpáját láthattuk a bemutatón, és azt is csak egy képernyőn. Annyit elárulhatok, hogy a fényszórók szinte pont olyanok, mint a Golf Sportsvanon, és a hűtőrácsba is beletették a két szélén azt a csinos kis törést, ami már a múlt héten próbált egyterűn is olyan jól mutatott.

Szemből valahogy így fog kinézniForrás: Volkswagen

Érthető, hogy a Volkswagen már pár információ csöpögtetése miatt is hajlandó újságírókat reptetni egész Európából a központba: a Golf után a Passat a második legfontosabb modelljük, a típus 41 éves története alatt az első hét generációból több mint 22 milliót adtak el. Még tavaly is elment a kissé kiöregedett hetedik generációsból 1,1 millió példány (Kínában fölöttébb népszerű), ez alapján megtippelni sem merem, hogy a friss technikájú B8-asból mennyit adnak majd el 2015-ben.

Ez ugyan a Golf Sportsvan fényszórója, de higgyék el, a Passaté szinte ugyanígy néz ki. Xenon nem lesz, de a halogénen kívül passzív és adaptív LED-es rendszert is lehet majd rendelniForrás: Volkswagen

A gyári skiccek alapján úgy tűnik, hogy a Passat sportosabb lesz elődjénél, a rajzok egy hatalmas kerekeken gördülő lapos, négyajtós kupét mutatnak. Persze a kupés formák nem biztos, hogy megmaradnak a végső szériaautón, mivel akkor nem sok értelme lenne elkészíteni a jóval jövedelmezőbb, négyajtós CC kupét, ami a Passatéval azonos technikát drágábban adja a sportosabb karosszériája és a nagyobb presztízs miatt. Ha az új Passat végső formáját nem is, a méreteit legalább megismerhettük. Meglepő, de nem lett nagyobb az elődnél, sőt, a hosszát 2 mm-rel (4767 mm-re), a magasságát pedig 14 mm-rel (1456 mm-re) csökkentették. Az alacsonyabb tetőt mélyebbre tett ülésekkel kompenzálták, méghozzá olyan sikeresen, hogy a fejtér 26 mm-rel több lett. Heinz-Jakob Neusser, a Volkswagen márkaigazgatója elárulta azt is, hogy az első tengelyt 40 mm-rel előrébb tolták, amitől az eddig sem szűknek ismert utastér hosszúsága pedig 33 mm-rel nőtt meg. A Passat a Golffal bevezetett MQB padlólemezre épül, ami a moduláris felépítésének köszönhetően lehetőséget adott a hossz, a tengelytáv és a nyomtáv szabad változtatására. Ahogy minden MQB-s autón, a motort enyhén hátradöntve építik be, hogy a motorháztető alacsonyabban lehessen.

Ha ilyen sportos lesz a normál Passat, milyen lesz a CC?Forrás: Volkswagen

A Variant nevű kombi csomagtartóját 47 literrel növelték meg az elődhöz képest, már 650 literes. Ha az első utasülést is ledöntik, akár 2,85 m hosszú tárgyak is szállíthatók lesznek benne, a hátsó üléstámlákat 40-20-40 arányban lehet lehajtani. Már az előző Passat csomagtartóját is ki lehetett úgy nyitni, hogy alá lendítettük a lábunkat, az új viszont egy újszerű késleltetett automatikus zárás funkcióval is rendelkezik: ha az antenna érzékeli a kulcsot az autó hátuljánál (általában csomagtartóból kipakoló tulaj zsebében), akkor bezárja az ajtókat, de a csomagtartót még nyitva hagyja. Ha az érzékelési zónából eltűnik a kulcsos ember – aki előzőleg bekapcsolta a késleltetett zárás funkciót egy, a csomagtartó belsejébe rejtett gombbal – akkor a Passat becsukja és bezárja a csomagtartót is.

Csak a kalaptartó alatti zöld merevítő alumínium, a többi rész maradt acél. Ennek ellenére a karosszéria könnyebb és merevebb, mint korábban, mert a piros rész ultranagy, a lila pedig nagy szilárdságú acélForrás: Volkswagen

Továbbra is acélból készül a karosszéria, de jelentősen megnőtt a nagy és ultranagy szilárdságú acélok aránya (15 és 0 százalék helyett 27 és 17 százalék lett), sőt, a Passatok történetében először alumíniumot is beépítettek a karosszériába, igaz, csak egy mindössze egy kilogrammos lapot a hátsó ülések mögé. 85 kilogrammal csökkentették a teljes tömeget, ebből 33 kilogrammot tesz ki a karosszéria, 9-et a futómű, 40-et a hajtáslánc és 3-at az elektronika fogyókúrája.

Felárért rendelhető lesz a sportfutóművel vagy az állítható keménységű lengéscsillapítással egy csomagban a változó áttételű kormányzás, ami egy egyszerű, tisztán mechanikus rendszer. Úgy működik, hogy a fogasléc szélein ritkásabb a fogazás, ezért ott kisebb elfordításra fordul ugyanakkorát a kerék, mint a középállás környékén. Emiatt autópályán nem válik idegessé a Passat kormányzása, hajtűkanyarokban vagy parkolásnál viszont nem kell csomót kötni a kezünkre, mivel 2,75 helyett csak 2,1-et fordul a volán ütközéstől ütközésig. Teljesen áttervezték az aktív és a passzív lengéscsillapítókat is, a hátsó többlengőkaros futómű hosszlengőkaránál új, folyadékkal töltött szilentet vezettek be, ami állítólag sokkal jobban elnyeli a rezgéseket, és jelentősen javítja a menetkomfortot.

Az új biturbó dízelt a 150 lóerős személyautós blokkból fejlesztették ki, nem az Amarok biturbó TDI-jébőlForrás: Volkswagen

A motorkínálat kizárólag négyhengeres erőforrásokból fog állni, a teljesítményskála 120-tól 280 lóerőig terjed. A benzinesek közül a legérdekesebb a sorban a második, 1,4-es, 150 lóerős turbómotor, amely részterhelésnél leállítja a két középső hengerét a trükkös vezérműtengely elfordításával. Ezzel állítólag 0,3-0,8 liter benzint lehet megtakarítani 100 kilométerenként. Dízelből az alapot a 120 lóerős 1,6-os jelenti, a csúcsot pedig az új, EA288-as kódjelű moduláris motorcsalád kétliteres, biturbó tagja, amely a legnagyobb teljesítményű négyhengeres dízelmotor lesz a piacon. A kétliteres lökettérfogatból 240 lóerőt hoztak ki, és a nyomaték is azért „csak” 500 Nm (1750-es fordulatszámnál), mert az ehhez a motorhoz szériában adott hétfokozatú DSG váltó nem bír többet. Úgy ítélték a mérnökök, hogy ekkora nyomaték már sok lenne az első kerekeknek, ezért a csúcsdízelt csak összkerékhajtással fogják árulni. A motor átlagfogyasztása alig több az egyturbós TDI-énél, mindössze 5,3 liter. A kis és a nagy turbó együtt akár 3,8 bar töltőnyomást is elő tud állítani, az új, tízlyukú piezobefecskendezők 2500 barral nyomják a gázolajat a hengerekbe.

A biturbó TDI teljesítmény- és nyomatékgörbéjeForrás: Volkswagen

Szintén újdonság a konnektoros (plug in) hibrid hajtáslánc, amelyben a 156 lóerős 1,4-es benzines turbómotornak egy 109 lóerős, a motor és a váltó közé beépített villanymotor segít a hajtásban. A 211 lóerős összteljesítményű modell 50 kilométert tud villanyautóként megtenni, mire lemerül a hátsó ülések alá rejtett, vízhűtésű, 9,9 kilowattórás teljesítményű lítiumion-akkumulátora. Nemcsak takarékos, de gyors is lesz az első hibrid Passat, amit a 210 km/h-s végsebesség és a 8 másodperces gyorsulás is jelez.

Már konnektoros hibrid is lesz a kínálatban, a 211 lóerős modell 50 km-t tehet meg villanyautókéntForrás: Volkswagen

A motorkínálat mellett egyértelműen az elektronika fejlődött a legtöbbet az új Passatban. Hagyományos műszerfal helyett az Audi TT-ben már látott, 12,3 colos, 1440 x 540-es felbontású képernyőt adnak, amelyen szabadon lehet konfigurálni az órák vagy éppen az új, Google-térképen alapuló navigációs képernyő méretét. A TT-vel ellentétben felárért rendelhető lesz a Passathoz színes head-up display is, ami nem a szélvédőre, hanem egy kiemelkedő lapkára vetíti a legfontosabb adatokat (sebesség, navigáció, táblák, asszisztens rendszerek jelzései stb.), így a vezetőnek szinte le sem kell vennie a szemét az útról. A lapkás megoldás azért jobb a közvetlenül a szélvédőre vetítésnél a Volkswagen szerint, mert szélvédőcsere esetén nem kell sok pénzért újrakalibrálni a vetítőrendszert.

A Passat teljesen új, moduláris rendszerű érintőképernyős infotainment rendszereket is kap, amelyek processzora 2,6-szer erősebb, mint a korábbi rendszeré. Sajnos kézírás-felismerős tapipadot nem lehet kérni, mert a konszernen belül ez az Audi kiváltsága. Már a 6,5 colos színes képernyővel rendelkező alaphifi is képes külső forrásból zenét lejátszani audiokábel és SD-kártya segítségével, a Bluetooth-kapcsolat és az USB-csatlakozó viszont feláras. A csúcsrendszer már 8 colos érintőképernyőt kap, ehhez rendelhető DVD-lejátszó, tv-tuner és wifi hotspot is. A Mirrorlink segítségével az androidos applikációink a nagy képernyőről is használhatók lesznek, sőt, a hátsó szórakoztató rendszerrel az is lehetségessé válik, hogy a hátul ülő utas a saját táblagépén vagy mobilján keresztül állítsa be a légkondicionálót, a navigációs rendszert vagy a médialejátszót a wifin keresztül.

Júliusban jönnek majd az első hivatalos fotók, addig a gyári skiccekkel kell beérniForrás: Volkswagen

A négy kamerával dolgozó körkörös kamerarendszer már 17-féle virtuális nézőpontból képes kívülről megjeleníteni az autót a környezetében, akár háromdimenziós madártávlatú képen is. Nagy hasznát fogja venni a később megjelentő terepjárós Passat Alltrack, hogy az előrenéző kamera képét terepezéskor be lehet kapcsolni, így a nagyobb köveket, gödröket könnyebb lesz elkerülni. A harmadik generációs parkolóasszisztens már orral előre is be tud állni a padkára merőleges parkolóhelyre, a padkával párhuzamos helyekről pedig akár ki is tud állni. Világújdonság, hogy a Passat már az utánfutóval való tolatáskor is képes átvenni helyettünk a kormányzást, ami nagy könnyebbség lehet még a gyakorlott vezetőknek is. Dugóasszisztense segítségével araszoláskor robotpilótára lehet kapcsolni, aminek egyetlen feltétele, hogy a kezet a kormányon kell tartani, mert a felelősség a vezetőé, ha baleset következne be. A vészfékasszisztens már nemcsak a Passat előtti járműveket érzékelve aktiválódik, hanem a gyalogosokat is felismeri, igaz, a kerékpárosokat még nem. Ha pedig a vezető – akinek valljuk be, autópályán nincs sok dolga a kormányzó-sávtartó asszisztens és a távolságtartó tempomat bekacsolása után – elbóbiskol, akkor a "vészhelyzeti asszisztens" lassan megállítja az autót a sávjában, bekapcsolja a vészvillogót, és hívja a segítséget.

A nyolcadik generációs Passatról júliusban mutatják meg az első fényképeket, élőben viszont csak az őszi Párizsi Autószalonon állítják ki először. Várhatóan az év végén kezdődik az értékesítése, így nagyjából egyszerre érkezik majd az új Ford Mondeóval.