A gyaloglás egészséges, ám nagyobb távokat kényelmesebb járművel megtenni. A könnyen hordozható WalkCarhoz jogosítvány helyett jó egyensúlyérzék kell.

A japán Cocoa Motors által készített WalkCar gyakorlatilag nem más, mint egy elektromos járólap. Mindössze 3 kilogrammos súlyával és kompakt méretével simán befér egy nagyobb táskába. Csak elő kell venni, lerakni a földre, ráállni, és már működik is.

Forrás: Cocoa Motors

Menet közben akár 10 km/h-s sebességgel is lehet haladni, ez bő két-háromszorose az átlagos gyaloglás tempójának, a beépített lítium-ion akkumulátorok hatótávolsága a 12 kilométert is eléri. Ha lemerült, akkor három óra alatt teljesen feltölthető és ismét használatra kész.

Mivel elektromos, így maximálisan környezetbarát, de azért hátrányai is vannak. Mivel nagyon apró kerekeken gördül, így csak jó minőségű, tükörsima útfelületen tud haladni. Ugyanakkor a biztonságot komolyan vették, amin lelépnek róla, azonnal megáll.