Gördülő mozin dolgozik a Volvo

Volvo concept gif
Vágólapra másolva!
Egyre többet és egyre intenzívebben foglalkoznak a gyártók az önvezető autókkal, mint a jövő közlekedési eszközeivel. Ezek a járművek sok dolgot megváltoztatnak majd a vezetésen kívül, például az utazás közbeni időtöltést is.
Vágólapra másolva!

Ha eljön az autonóm autózás kora, akkor az autóvezetés, mint tevékenység gyakorlatilag megszűnik majd. Ez viszont azt jelenti, hogy az utazás ideje szabadidővé válik, amit nyilván mindenki tartalmasan és kellemesen szeretne eltölteni. Ezért a két svéd nagyvállalat, a Volvo és az Ericsson közösen fejleszt egy új, intelligens és nagy sávszélességű multimédia streaming megoldást, amelyet az autógyártó önvezető autóiban használhatnak majd a jövőbeli tulajdonosok.

Forrás: Volvo

Nemrég mutatkozott be a Concept 26, amely a Volvo elképzelése volt az automatizált vezetésre képes autók belső teréről. Ebben a kormány behúzódik önvezető módban, egy hatalmas képernyő viszont kifordul a kesztyűtartó helyéről.

A két cég közös projektjének célja, hogy amikor az autó magát vezeti, akkor az utasok a lehető legjobb felhasználói élményt kapják, például nagy felbontásban nézhessék a kedvenc tévéműsoraikat, vagy filmjeieket. Mindehhez új technológia és a mostaninál sokkal nagyobb sávszélesség szükséges, hogy a szolgáltatás nagy sebességnél is élvezetes és zavartalan legyen.

Forrás: Volvo

A két cég úgy látja, hogy komoly változásokat hozhatnak az önvezető autók a mobilhálózatok szembeni igények terén is. Épp ezért arra törekszenek, hogy a már meglévő tapasztalatokat felhasználva tökéletes élményt nyújtsanak a járművekben. A jövőbeli Volvók intelligensen megtanulják a leggyakoribb útvonalakat és utazási időpontokat, illetve az utazók által kedvelt médiatípusokat. Ennek megfelelően hangolják a navigációs útvonalat, illetve személyre szabott médialistát kínálnak majd, melyek igazodnak a megtervezett út hosszához és idejéhez.