A Genfi Autószalonon bemutatkozott a negyedik generációs Scénic. A megnyerő külső mellett a jó variálhatóság és a sokféle vezetéstámogató rendszer szól mellette. Megnéztük, beleültünk, és most megosztjuk önökkel az első tapasztalatokat.

Egyértelmű, hogy más kategóriák rovására a hobbiterepjárók az autópiac slágerei, néhány gyártó már fel is függesztette az egyterűek fejlesztését. Nem így tesz a Renault, ugyanakkor bevallottan SUV-s jegyeket is becsempészett az új Scénic formájába, akárcsak az Espace esetében. A Genfi Autószalonon ez a kocsi volt a Renault stand középpontjában, érzésre legalább tíz darabot hoztak belőle, ami elég szokatlan.

Forrás: Gulyás Péter - Origo

Egyértelmű, hogy a legjobban a metálsárga fényezés áll neki, ami az első sajtófotókon is szerepelt. Elődjénél hosszabb (441 centi) és szélesebb (186 centi) lett, a tengelytáv is nőtt (273 centire), a túlnyúlások viszont csökkentek. Hihetetlen, de 20 colos kerekkel gördül ki a gyárból, ami ugyan remekül néz ki, de a rugózási komfortot egész biztosan rontja, és egy gumi is közel 100 ezer forintba kerül rá. A kiállított autók egyikén sem fényezték le a tetőt a karosszéria színére, persze a legtöbben üvegtető volt.

Forrás: Gulyás Péter - Origo

A digitális műszerfal a Kadjarból származik, a függőlegesen álló, 8,7 colos érintőképernyő a középkonzolon viszont az Espace-t juttatta eszembe. Kicsit szokatlanul mutat, olyan, mintha utólag tették volna oda. Az anyagok puhák, de még mindig nincsenek a Volkswagen szintjén, és a kocsiban érezhető erős műanyagszag sem volt túl kellemes.

Forrás: Gulyás Péter - Origo

Nagyon büszke a Renault arra, hogy rengeteg tárolórekeszt alakítottak ki a beltérben, amelyek összesen 63 literesek. A könyöklő például sínen tologatható, az aljából egy fiók húzható ki a hátsó ülések felé. Hátul nem túl nagy a lábtér, de az üléseket sínen hátra lehet tolni a csomagtartó rovására, és akkor javul a helyzet.

Forrás: Gulyás Péter - Origo

Az 572 literes csomagtartó élőben nem tűnik ekkorának. Felárért elektromosan lehet lehajtani a hátsó üléstámlákat, amit egy félbevágott demókarosszérián ki is próbáltam. A fedélzeti menüből vagy a kocsi mögött állva elég megnyomni egy gombot, és erre a hátsó fejtámlákat behúzza egy motor, és utána síkba dőlnek az üléstámlák. Maga a hátsó pad nem három különálló ülésből áll, hanem 60/40 arányban osztott, de igazán kényelmesen csak a két szélső ülésen lehet ülni.

Forrás: Gulyás Péter - Origo

Hat dízel és két benzines turbómotorral fogják árulni a kocsit, lesz valamiféle enyhe hibrid változat is, de a műszaki adatok még titkosak. Alapvetően az új Megane-ból ismerősek a négyhengeresek, a kézi váltók mellett csak duplakuplungos automaták lesznek rendelhetők. A gyalogosfelismerős vészfékasszisztens széria lesz, míg a radaros tempomatért, a sávtartó automatika, illetve a fáradtságfigyelőért felárat kell majd fizetni.