Autóipari szakértők már egy jó ideje foglalkoznak azzal a felvetéssel, hogy a dízelbotrány egyre halmozódó költségei finanszírozása miatt a Volkswagen kénytelen lesz megválni egyes érdekeltségeitől.
A konszern stratégiai igazgatója viszont a hírügynökségnek adott interjúban határozottan cáfolta, hogy a Volkswagen egyes érdekeltségei eladására kényszerülne - amit a dolgozók érdekképviselete egyébként is hevesen ellenez. "Sokkal fontosabb számunkra azzal foglalkozni, hogy milyen új üzleti területekre lépjünk be, mint hogy melyiktől váljunk meg" - fogalmazott. "Egy globális nagyvállalatnál az üzleti portfólió kiterjesztése és optimalizálása egyébként is konszenzust igénylő, nagyhorderejű döntés. Üzleti portfóliójának a Volkswagen is nagy fontosságot tulajdonít és ebben az időtényezőt másodlagos szempontnak tekinti"- tette hozzá.
Médiaértesülések szerint a Volkswagen bankokat kért fel a Ducati és a Renk értékesítési lehetőségeinek a felmérésére. Több, egymástól független forrásból is úgy tudni, a Ducatira öt vételi ajánlat is érkezett 1,3 és 1,5 milliárd euró között és az egyik érdeklődő az olasz Benetton család befektetési alapja.
Az Audi alá tartozó Ducati eladása azonban nem élvezi a Volkswagen felügyelőbiztosságának a támogatását.
A biztosság tagjainak közel a felét a munkavállalók képviselete adja, akik a konszern jó pénzügyi helyzetére való tekintettel mereven elleneznek mindent, ami leépítés. "A felsővezetésnek pontos elképzelései vannak arról, mi tartozik a konszern fő tevékenységi körébe is mi nem" - mutatott rá Thomas Sedran, megjegyezve, hogy a labda most már a felügyelőbizottság térfelén van.
A dízelbotrány költségeinek az előteremtéséhez pedig "a lehetőségek sokkal szélesebb tárháza áll rendelkezésünkre annál, ami a közbeszéd tárgyává vált". Akár feltételezhetjük azt is, hogy eljön az az idő, amikor egy megfelelőbb tulajdonost keresünk valamelyik üzleti területünknek - mondta a konszern stratégiai igazgatója, aki alig két hónappal a dízelbotrány kitörését követően igazolt át a Volkswagenhez az Opeltől.