Ne hagyj az autóban! címmel indított kampányt a Nébih

Újabb kisgyerek halt meg, akit az autóban felejtettek
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Vigyél Haza Alapítvány matricakampányt indított azért, hogy minél kevesebb gyermeket, állatot hagyjanak magára a tűző napon parkoló autókban- mondta Pallós László az Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese az M1-en.
Vágólapra másolva!

Mivel egyre több tragikus esemény történt az elmúlt időszakban, a szervezetek úgy érzik elengedhetetlen és nagyon is szükségszerű a „ne hagyj az autóban!" című kampányuk.

Ugyanis évről évre történnek olyan esetek, amikor az emberek a napon parkoló autókban felejtik a gyerekeiket vagy háziállataikat.

Forrás: Thinkstock

Pallós László megjegyezte, hogy az autóban a hőmérséklet rövid idő alatt akár 50-60 Celsius fokra is felugorhat, ez pedig súlyos egészségkárosodást okozhat, bele is lehet halni.

A matricakampányhoz eddig hat áruházlánc, köztük: a Lidl, az Aldi, a Metro, a Reál, a Spar és a CBA csatlakozott.

A „ Ne hagyj az autóban" matricákkal az áruházak és üzletek bejáratainál találkozhatnak a vásárlók.

A Nébih jelenleg is várja olyan vendéglátó-, valamint kereskedelmi egységek jelentkezését, akik a matrica kihelyezésével támogatnák a kezdeményezést – hívta fel a figyelmet az igazgatóhelyettes.