Vezetéstámogató-rendszerekkel amúgy is jól áll a Touareg: széria a sávtartó (az 5 csillagos EuroNCAP értékelés miatt minden indításkor bekapcsol), ami
már az autópálya-felújítások keskeny sávjaival is elboldogul.
Az adaptív tempomat pedig olyan intelligens, hogy dugóban tényleg átveszi az irányítást tőlünk, ezenkívül időben lelassít a sebességkorlátozások előtt, sőt, a navigáció adataiból még azt is tudja, hogy a következő kanyart mennyivel ajánlott bevenni, és csökkenti is a sebességét, ha úgy érzi helyesnek.
Nem fogok meglepetést okozni azzal, ha elárulom, a legjobban
a Comfort beállítás illik a Touareghez:
ebben csendesen suhan, a légrugók finoman nyelik el az úthibák ütéseit, a kormányzáshoz szükséges erő minimális, a ZF automata váltó pedig a hatalmas nyomatékot kihasználva korai felváltásokkal, puhán zongorázik végig a fokozatokon. Apró kifogás, hogy ha hirtelen kell gyorsítani, akkor kicsit hosszú ideig hezitál az automata a megfelelő áttétel megtalálásával.
A 286 lóerős, 600 nm nyomatékú háromliteres
dízelmotorból belül szinte semmi sem hallatszik,
a selymes járású V6-os ereje minden helyzetben elég, és a fogyasztását is 9 liter körül lehet tartani. Ebből a dízelből hamarosan egy 231 lóerős olcsóbb változat is lesz, aki pedig a hisztéria miatt tart a TDI-től, nemsokára egy 340 lóerős V6-os turbós benzinest is rendelhet, aminek étvágya aligha áll meg 12 liter alatt. Nem ez lesz a csúcsmotor, hanem az Audi SQ7-ből származó 421 lóerős V8-as dízel.
Ha sietni kell, a kockás zászlóval jelölt Dynamic menetprogramot kell megkeresni a forgókapcsolón, ami a váltótól a kormányzásig minden feszesre, élesre állít. Ilyenkor jön az újabb meglepetés: a testes SUV
magához képest vehemensen veszi a kanyarokat,
egyáltalán nincs ellenére, ha gyorsan kell irányt váltani. Persze olyan interakcióra nem képes, és nem is olyan izgalmas vezetni, mint például egy Cayenne-t, de például a Q7-nél semmivel sem rosszabb, sőt, agilisabb.
A jó útfekvésben az enyhén lesüllyedő légrugók mellett még másik két feláras rendszer is segíti. Az egyik az
aktív kanyarstabilizálás,
ami azt jelenti, hogy 48 voltos elektromos hálózatra kötött erős villanymotorok tekergetik a karvastagságú kanyarstabilizátorokat, hogy azok ellen tartsanak a centrifugális erőknek.
Így minimálisra csökken a karosszéria dőlése kanyarban; az is megvalósítható lenne, hogy egyáltalán ne dőljön a bódé (valamennyi dőlés mindig lesz a gumik oldalfalának összenyomódása miatt), de akkor állítólag fura érzés lenne vezetni a kocsit, és nehéz lenne érezni a tapadás határait, ezért úgy döntöttek Wolfsburgban, hogy egy kis billegést szándékosan engednek.
Még így sem érezni teljesen természetesnek a Touareg visszajelzéseit, de az vitathatatlan, hogy jelentős tömegét és méreteit ügyesen titkolja, sokkal gyorsabban lehet vele kanyarodni, mint ahogy várná az ember.
Kicsit megszokást igényel az összkerék-kormányzás,
mert az áttételezés eleve direkt, de visszajelzés alig jön a volánon, negyed fordulat után pedig egy kis elmozdításra is meglepően éles kanyarodás lesz a válasz. Tagadhatatlan előnye viszont, hogy a 12,2 méteres fordulókör-átmérő 1 méterrel csökken, így már alig kell több hely egy megforduláshoz, mint egy Golffal.
Igaz, hogy a Touareg jóval olcsóbb a Volkswagen-konszern azonos alapokra épített többi prémium szabadidő-autójánál, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy abszolút értékben is olcsó lenne. Már a 17,8 milliós alapár láttán is sokan fognak inkább a fele ennyibe kerülő, ráadásul kettővel több ülést tartalmazó Tiguan Allspace felé fordulni a márkakereskedésekben, ráadásul az extralista fontosabb tételeinek beikszelésével már a
22-25 milliós ártartományba kerül
az autó, mert még a tolatókamera és a motoros csomagtérajtó is feláras.
A Touareget ettől függetlenül nagyon lehet kedvelni, mert jól mutat, és mindent tud, amit 2018-ban egy nagyméretű prémium SUV-nak kell, sőt, néhány tekintetben annál többet is. Meg aztán a Volvo XC90 is 17,5 milliótól indul jóval gyengébb és kisebb dízelmotorral, és mégis mennyi van belőle Budapesten.