Egy tökéletes Alfa a Mazdától – Mazda3 G150 M-Hybird teszt

Az a típus, aki ki sem talál a konyhába, nincs érzéke a gyerekekhez és órákig bír szépítkezni, cserébe vigyorogva bámuljuk a plafont esténként egy közösen eltöltött nap után.

Szívfájdítóan szép tárgy. Nemtől, kortól függetlenül megbámulják, utána fordulnak és leplezetlenül megkívánják, amit meg is lehet érteni, mert különösen ezzel a bordómetál (Mazda nyelven soul crystal piros) színnel tényleg olyan, mint egy kortárs köztéri szobor. Az biztos, hogy nagyon jót tesz az utcaképnek, pláne ebben a bánatos időben, mert szó szerint kiragyog a sok metálszürke és fekete katyvaszból, bár a Mazda helyében azért jobban eleresztettem volna a fantáziám a színekkel. Értem én, hogy kitartanak a bordónál, mert jól bevált és szinte a márka védjegye lett az elmúlt évek alatt, de annyira eltalált a 3-as formavilága, hogy megérdemelne még pár hasonlóan izgalmas árnyalatot.

A konfigurátort megpörgetve sajnos tényleg oda lyukadhatunk, ki, hogy ez az egyik legjobb választás, mert a szürke ötven árnyalatán túl, van még fehér, fekete, egy felejtős Lada-kék és kész. Ez kicsit olyan, mintha a Women'secretben a sok nagymamás fehérnemű mellett csak egyféle csipkés bugyit árulnának.

Pedig nagyon kíváncsi lennék, miként festene egy olyasmi metálzölddel, amit a BMW kevert ki az erősebb 3-asokhoz,

de van egy olyan érzésem, hogy azok a finom pasztellszínek is bitang jól állnának neki, amiket a Hyundai erőltet mostanában.

Centik és literek helyett dizájnnal hódít

Ledöbbentem, amikor a katalógus adatokat böngészve megtudtam, hogy 4 centi híján négy és fél méter hosszú, a tengelytávja pedig 2,72 méter. Csak összehasonlításképpen: a harmadik generációs, azaz a „taxis" Renault Mégane kombi tengelytávja ugyanekkora, és mindössze tíz centivel hosszabb. Erre itt van ez a kavics formájú ízé, aminek a hátsó üléssora egy szépen kárpitozott passzentos bunker és az is biztos, hogy a csomagtartójának méretét se boldozzák ki a katalógusban.

Ezeket persze nem hibaként szeretném felróni, de nem ám, mert az ötajtós 3-as elsősorban egy szép és élményfaktorral bíró autó próbál lenni, és ha mindezeken felül a praktikum is összejön itt-ott, csak örülünk ezeknek az „extráknak". Ugye, hogy lassan kezdünk eljutni az Alfához? Pont ezekkel operált például a Gulietta is, nagy kár, hogy mostanában múlik ki végleg az olaszok kompaktja, így különösen értékelendő gesztus a Mazdától, amiért gyárt még nekünk ötajtós kupét Golf-méretben.

Az „elveszett" centiket elöl kell keresni, egészen pontosan a hatalmas motorháztetőnél, ami az autó egész karakterét meghatározza és tökéletes ellenpólusa a szívszaggatóan gömbölyödő hátsó fertálynak.

Ennek fényében ugyan kit érdekel, hogy a hátsó ablakok mérete akkora, hogy tényleg csak géppuskafészek telepítésére alkalmas,

és 180 centi felett beleér a fejünk a tetőbe a második sorban, ha cserébe az autóipar Kim Kardashianját polírozgathatjuk hétvégente a garázsfeljárónkon.

Aki tágas hátsó helykínálatot és nagy csomagtartót szeretne, annak úgy is ott a 6-os kombi, a CX-5 és újabban a CX-30, mindenki más, meg járjon egy szép autóval - vagy ne adj isten egy olyannal, aminek még a tetejét is el lehet tüntetni a még nagyobb móka kedvéért. Ha így nézzünk, nagyon is jó döntés volt a Mazda részéről, hogy kiszállt a Golf-kategória tárolórekesz/csomagtér/hátsó helykínálat állóháborújából, ami egyértelműen a német autós újságírás egyik legborzalmasabb hozadéka, persze csak ha a sajátmárkás egyenkabátban való fotózkodást nem számítjuk most ide.

Honnan ismerős a légbeömlő és a kormány?

Egyebek mellett azt szeretem a Mazdában, hogy zseniális érzékkel vesz át másoktól szuper dolgokat, de mindezt úgy, hogy nem lóg ki a lóláb, mert az adott megoldás tökéletes harmóniában van a végeredménnyel. Imádtam például az első generációs 3-asban a kerek Alfa beömlőket tekergetni és a csőműszereket a kormány mögött. Ugyanilyen meghatottságot éreztem, amikor az új 3-asban ez egyre távolabbi fiatalságom egyik kultuszautójának, a BMW Z8-as csodaszép kormányát foghattam kézbe, persze mai kiadásban.

Egyébként meg emelem kalapom a beltér formatervezői előtt is, mert úgy sikerült egy mai elvárásoknak megfelelő utasteret alkotniuk, hogy időtlenül szép lett. Szerencsére nem tapétázták ki a műszerfalat kínai tabletekkel, hanem maradtak a hagyományos(nak tűnő) megoldásoknál, és ezt nagyon jó érzékkel tették.

A kütyümániások ugyanúgy megtalálhatják itt a számításaikat a végtelenül hosszú menü mélyén konfigurálható indexhanggal,

mint a régi vágású autóőrültek, akik analóg dolgokon szocializálódtak, aki számára a Nokia 3210-esnél megállt az élet.