Szebb, tágasabb és jobban vezethető a harmadik generációs Qashqai, ami elég lehet ahhoz, hogy ismét piacvezető legyen a kompakt SUV-ok között.

Az új platform tette lehetővé, hogy már 20 colos kerékkel is lehet rendelni az új Qashqai-t. Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bár Toyota RAV4 és Honda CR-V korábban is létezett, mégis a 2006-ban bemutatott, első Nissan Qashqai-t tartják a kompakt crossover kategória megalapítójának, nem is alaptalanul. A megbízható, de végtelenül unalmas Almerát váltó szabadidő-autó azért volt forradalmi, mert magasabb építésű, robusztusabb megjelenésű karosszériát (és az azzal járó fokozott biztonságérzetet), valamint kényelmesebb beszállást és a forgalomra jobb rálátást adó magas üléspozíciót kínált, mint egy normál alsó-középkategóriás kocsi, de a terepjárókra jellemző hátrányok (aszfalton rossz vezetési élmény, nagy tömeg, magas ár) nélkül.

A hátsó lámpa majdnem pont olyan, mint az előző generációs Qashqai-onFotó: Csudai Sándor - Origo

Még a Nissant is meglepte a Qashqai mindent elsöprő sikere, Európában már közel 3,5 millió példányt adtak el az első két generációból 15 év alatt, pedig időközben a közvetlen konkurensek száma közel 30-ra ugrott, mivel a többi márka - megirigyelvén a Nissan eladásait - elkészítette a maga kompakt crossoverét. Az is mutatja a Qashqai brand erejét, hogy a második generációs modell a szokásos 6-7 helyett 8 évig maradt gyártásban, és még akkor sem zuhantak be az eladásai, amikor már elavultnak számított a frissebb konkurensek mellett.  Egy ennyire fontos modellnek nem lehet elkapkodni a modellváltását, és az is természetes, hogy a forradalmi változások helyett a Nissan a "győztes csapaton ne változtass" elvet követve a finom továbbfejlesztés mellett döntött a radikális átalakítás helyett.

Hogy néz ki?

Alapfelszereltséggel csak 1330 kg a tömege, ami egy ekkora SUV-tól remek értékFotó: Csudai Sándor - Origo

Ez az attitűd tükröződik az új Qashqai megjelenésén is, a keskeny LED fényszórók, a letisztult felületek, és a hatalmas, 20 colos kerekek kellően modernné teszik a dizájnt, de azért a jellegzetes, V-alakú, krómozott hűtőmaszkról, a hátsó lámpákról és a karosszéria arányairól felismerhető, hogy egy Qashqai-t látunk. Odafigyeltek a tervezők a korábbi ügyfelek panaszaira, hogy srégen nem látnak ki jól a vezetőülésből, ezért most az A-oszlopokat vékonyabbra szabták,  és a visszapillantó tükröket is lent rögzítették az ajtókhoz. A korábbi vásárlók a Qashqai "pont elég nagy" méretét viszont kedvelték: jól befért a család, de parkolni sem volt túl nehéz vele. Nem is nőtt meg nagyon az utód, a hossz 35, a szélesség 32, a magasság 25, a tengelytáv 20 mm-rel lett nagyobb, egy Volkswagen Tiguan még mindig több mint 6 centivel hosszabb nála.

Karakteresek az alapáron LED-es fényszórók. Adaptív, kitakarásra képes LED mátrix technológia azonban csak a Tekna szinttől járFotó: Csudai Sándor - Origo

Mérnöki bravúr, hogy a méretnövekedés és a 22 kiló tömegű lágy hibrid hajtás ellenére 60 kilóval tudták csökkenteni a tömeget, így az alapverzió csak 1,33 tonnát nyom. Sokat számított, hogy az első sárvédőket és az ajtókat már alumíniumból préselik, a csomagtérfedelet meg műanyagból öntik (akárcsak a régi Citroën BX-en), de még többet, hogy a karosszériában másfélszer annyi ultranagy szilárdságú acélt használtak fel, mint korábban, ezekből pedig kevesebb is elég. Utóbbi intézkedésnek köszönhető az is, hogy a karosszéria merevségét 41 százalékkal tudták növelni,  ami sokkal több egy átlagos modellváltásnál megszokottnál. A merevebb karosszéria nem csak az ütközésbiztonság miatt jó, hanem azért is, mert stabilabb alapot ad a futóműnek, így nem a karosszéria csavarodása, hanem szinte csak a felfüggesztések mozogják ki az úthibákat, ami jó hatással van az úttartásra, a kormányzás pontosságára, és a belső zajszintre is.

Erőteljes él fut végig a vállrészen, fényezetlen védőelemek a sárvédőn és a küszöbön. Az üveg, fém, és kerékfelületek arányát jól lőtték be a formatervezőkFotó: Csudai Sándor - Origo

Az új Qashqai 11 karosszériaszínben és öt kéttónusú kombinációban lesz elérhető, a tesztautón látható, jól mutató fekete tető kombinálható kékkel, gyöngyházfehérrel, pirosas sárga és kerámiaszürke színekkel, valamint van egy metálszürke tető opció is, de az csak fekete karosszériával rendelhető meg. Önmagában a metálfényezés felára 240 ezer forint, és ehhez jöhet még a 150 ezer forintba kerülő kontrasztos tető.

Milyen belül?

Nagyon sokat javult a minőségérzet az elődhöz képest: masszív az összeszerelés, a burkolatok puhák és a kapcsolók finoman működnekFotó: Csudai Sándor - Origo

Az új padlólemeznek köszönhetően minden irányban több lett kicsit a hely, négy felnőtt hosszú távokra is kényelmesnek fogja találni az utasteret. Hátul 20 mm-rel több a lábtér és 28 mm-rel a válltér, csak a fejtér tűnt egy kissé szűkösnek, amiről vélhetően az üvegtető tehetett. 51 literrel növelte meg a Nissan a csomagtartót az elődhöz képest, most 461 literes (szükségpótkerékkel együtt), és 504 liter defektjavítóval. Igaz, még ez sem a legjobb érték a kategóriában, egy Tiguanban például 520 liter áll rendelkezésre, de a variálhatóságra nem lehet panasz a kivehető, megfordítható (alul mosható anyaggal burkolt) és akár csomagrendező falként is használható dupla padló miatt. 

A legfontosabb funkciókat külön gomb vezérli, a klíma is külön panelt kapottFotó: Csudai Sándor - Origo

Tekna felszereltségtől jár a 12,3 colos digitális műszerfal kijelző, a középső érintőképernyő alapfelszereltségnél nincs, Acentától 8, afölött 9 colos, de még ennél is lehetett volna nagyobb, mivel széles káva van mindkét szélén. Az előző Qashqai az infotainmentben volt a legjobban lemaradva a konkurenciától, a Nissan érezhetően sokat dolgozott azon, hogy csökkentse a hátrányát.  Ez sikerült is, az új NissanConnect rendszer sokat tud és műszaki analfabétáknak is könnyen kezelhető. Egyszerű grafikája ugyan kissé idejétmúltnak hat, de ezt a gyors reakcióidővel ellensúlyozza.

Csak Tekna felszereltségtől jár a könnyen leolvasható, 12,3 colos digitális műszerfal, amely nem tud sokféle grafika között váltaniFotó: Csudai Sándor - Origo

Meghagyták az önálló, gombokkal kezelhető klímapanelt, aminek bizonyára sokan örülni fognak, ahogy annak is, hogy a fizikai gombok a kormányról és a középkonzolról sem tűntek el, és a vezetékmentes töltőre tett mobilról akár navigálni is jól lehet, mert jól látható a kijelzője. Első beüléskor pillanatok alatt magamra tudtam állítani a Qashqai-t, minden funkciót elsőre és ott találtam meg, ahol a helye van egy japán kocsiban.

A cikk folytatódik a második oldalon. Kattintson tovább!