Több mint nyolcvan éve, 1938 óta nem történt ilyen a Balatonon: magyar lajstromjelű hidroplán landolt a Keszthelyi-öbölben.

Az Aeroexpress Cessna 206 típusú gépe kedd délelőtt a Hévíz-Balaton (azaz a sármelléki) repülőtérről szállt fel, a szél és a hullámok miatt kis késéssel, majd többször megközelítette az erre a célra kialakított pályát. A teszt ugyanazt a célt szolgálta, mint a februári, dunai próbák: hogy a vízirepülés ismét meghonosodjon a magyarországi vizeken - írta az Aeropark.hu.

Forrás: Somogyi-Tóth Péter - Aeroexpress

A Cessna 206 kissé szeles, felhős időben, 11 óra után jelent meg a Keszthelyi-öböl felett. Széchey Márton Airbus-oktatókapitány a megközelítést gyakorolta, a tavi fel- és leszállásokat, a kis- és nagysebességű vízi manővereket. A szeles időjárás lehetővé tette, hogy szinte tükörsima vízfelületen, vagy épp kisebb hullámokon, erősebb szélben is üzemelhessen a repülőgép.

A tesztrepülést a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE kisgéphajókkal biztosította a Keszthelyi-öbölben, ahol a hatóságok egy kb. 1,5 négyzetkilométernyi, köralakú pályatestet jelöltek ki a feladatra, így a gép az aktuális széliránynak megfelelő irányból szállhatott le a Balatonra. Szerdán Balatonlellén folytatódott a tesztrepülések sora.