Bemutatkozott minden idők legerősebb Fiatja

Abarth 600e
Vágólapra másolva!
A 600e kigyúrt változata, az Abarth 600e 240 lóerőt szabadít az első kerekekre egy önzáró differenciálművön keresztül.
Vágólapra másolva!
A pár módosítástól meglehetősen harciassá változott a Fiat 600e békés külseje, a különleges fényezés fantázianeve hipnózis-lila. A képet manipulálták, az autó csak elöl hajt Forrás: Abarth

Miközben a fejlesztési program végső tesztjei zajlanak, az új Abarth 600e kigördült Milánó utcáira, ahol a napokban forgatják az első reklámfilmjét. A bevezetéskor kínált, mindössze 1949 példányban készülő, Scorpionissima kivitelt ábrázoló első gyári fényképen jól látható, hogy az

elektromos hajtású sportmodell

jóval agresszívabb megjelenésű, mint az alapját adó Fiat 600e: hatalmas, 20 colos könnyűfém felniket, hátsó szárnyat, módosított lökhárítókat, króm helyett fekete ablakkereteket, ültetett futóművet, sárga, skorpiós emblémákat és az ajtókra egy hatalmas Abarth + feliratot kapott.

Jelenleg az utolsó közúti tesztjei zajlanak Forrás: Abarth

 

A 240 lóerős, elsőkerék-meghajtású

Abarth 600e Scorpionissima részlegesen önzáró differenciálműve a sajtóanyag szerint „minden helyzetben kiemelkedő menetstabilitást, pontosabb vezethetőséget és felülmúlhatatlan tapadást szavatol". Az állítólag nagy tapadást és hosszú hatótávot biztosító gumikat a Formula E hivatalos gumiszállítójával, a Hankookkal fejlesztették ki speciálisan ehhez a típushoz.

Az Abarth 600e ugyanúgy a Stellantis eCMP platformjára épül, mint a konszern többi kis elektromos SUV-ja, a Fiat 600e, a Jeep Avenger, a Peugeot e-2008, vagy a Citroën ë-C4. A sportos felhasználásra némileg átalakított, merevített platformját Perfo-eCMP-re keresztelték, és az Abarth után más Stellantis-márkák is használni fogják.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!