Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

50 éves az Útinform, a magyar úthálózat agya

Vágólapra másolva!
Szolgáltatásának működése gyakorlatilag felvezette az online forgalomfigyelést, egykor minden autós várta a rádióban a tájékoztató híradást. A korszellemet ügyesen követő Útinform idén 50 éves.
Vágólapra másolva!

Generációknak cseng ismerősen a neve, az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag elképzelhetetlen volt a mindennapi autózás az Útinform kollégáinak jelentkezése nélkül. Szakembereik szinte már rádiós „celebek” voltak, az online tartalomszolgáltatás és az okoseszközök használatát megelőzően a lehető leggyorsabban tolmácsolva az aktuális forgalmi helyzetképet szerte az országból. Az évfordulóról szóló cikkünk kapcsán roppant segítőkészek voltak, elvégre régi bútordarabok vagyunk mindketten, az 50 éves Útinform és az idén 76. életévébe lépő Autó-Motor.

Útinform története
Helikopteres forgalomfigyelés az Autó-Motor 1974/VII. számának címlapán
Fotó: Autó-Motor

Az 1974-es kezdetektől indulva többször is írtunk az Útinformról, bemutattuk az autós szemmel irányítóközpontnak is megfelelő központi bázist, a Pestről Budára költözést - nem mellesleg ma is a Fényes Elek utcában van a székhelyük. Igyekeztünk átadni azt az alkotóbázis-hangulatot, amit a rádióból megismertek a közlekedők, megpróbáltuk az Útinformot hasábjaink segítségével is közelebb vinni az emberekhez, ha már egyszer mindennapjaink részévé váltak. Mostani tisztelgésünknek is ez a célja, meg persze az elmaradhatatlan múltidézés, amelyben Bali Ibolya osztályvezető segítségére számíthattunk.

Ha egy folyamat beindul

Az 50-es évek végétől Magyarországon is utat tört magának a mobilizáció, ha a telítettség időszakáról beszéltek a szakemberek, olyan számok hangzottak el, hogy 1000 lakosra jut 100 autó, tehát azt jósolták, hogy minden 10. embernek lesz autója. Megszüntették az államépítészeti hivatalokat, ezt a majdnem százesztendős, jól bevált szervezeti formát, és ettől kezdve hosszú éveken keresztül nem volt igazi gazdája az útügynek. 1960-ban volt egy nagy konferencia, ahol számos jól képzett, tapasztalt mérnök jött össze és mondta el a véleményét az útügyekkel kapcsolatban, és hangzottak el olyan megállapítások, hogy ezek az útállapotok már tarthatatlanok, valamit tenni kell. 

csak 1975-ben árusította őket egyszerre a Merkúr, utána a 125p faceliftet kapott, a Moszkva megújult
Egyre nőtt az autóállomány, 1975-ben a Moszkvics 412 mellett a Lada 1500 és a Polski-Fiat 125p volt sláger
Fotó: Origo

Elkezdődött az országos szervezet létrehozása, a változtatások tervezése, de közel tíz évbe tellett, mire minden megyében létrejött egy-egy önálló Közúti Igazgatóság.  Ezzel szinkronban megindult az úthálózat fejlesztése is. Egyebek között ekkortájt született meg a gondolat, hogy a „Balaton mindenkié”, e népszerű jelszó jegyében pedig mindenki jusson el oda és fürödhessen a tóban. 

Úttörőtáborok tömkelege kezdett kiépülni, ideértve a zánkai úttörővárost is. 

De ehhez út is kellett! Fel kellett építeni egy olyan szervezeti hátteret, ami a megfelelő utak létrehozására és a gondozására folyamatosan alkalmas, hogy aztán majd az egész társadalom hozzánőhessen a motorizációhoz. Indokolttá vált továbbá egy olyan szervezet létrehozása, amely az utakkal kapcsolatos információkat kezeli, így 1974-ben, az akkori minisztérium Közúti Főosztályának alegységeként megalakult az Útinform. 

A térerőt még máshogy hívták

Legfőbb feladata a minisztériumi vezetés adatokkal való ellátása volt. Napi jelentések készültek, melyhez szükséges volt az útállapotra vonatkozó minőségi jellemzők gyűjtése, így megkezdődött az adatok rendszerezett nyilvántartásának kialakítása is. Emellett foglalkoztak még útvonalengedélyek kijelölésével is, hiszen összegyűlt az adat arra vonatkozóan, hogy a nagyobb és eltérő paraméterrel rendelkező járműveknek merre van lehetőségük közlekedni. És természetesen, ha már voltak információk, azokat megosztották az utazókkal is. A folyamatosan változó adatok gyűjtése máshogy történt, mint napjainkban. 

Útinform története
A fővárosi dugókról anno a rádióból értesültünk, ma már mindenki okostelefonon figyeli a piros zónákat
Fotó: Autó-Motor

URH rádió, tárcsás telefon, telex: ezek ma már a retro műszaki eszközök körébe tartoznak, akkoriban viszont a kapcsolatlétesítés alapjai voltak. A legbiztosabb az URH rádió volt, ezen keresztül egyeztették az útügyi szakemberek az információkat. Hazánk keleti és nyugati részre volt osztva, ugyanis 

megfelelő átjátszóadó híján az egész országot egyetlen hullámsávval nem lehetett lefedni.

A nyugati részen a Bakonyba helyezték ki az antennát, azonban a keleti részen már csupán csak egy fenyőfára erősített adó volt. A budapesti központon keresztül lehetett a kapcsolatot tartani.

Útinform története
A 80-as évek kommunikációs eszközei ma már múzeumban sorakoznak
Fotó: Útinform

A gépkocsik számnak növekedésével a forgalom is nőtt, ezért egyre fontosabbá vált a közlekedők tájékoztatása. A 80-as évek közepén az autórádiózás egyre népszerűbb lett, balesetek, tájékoztatni való események száma is növekedésnek indult. Így amikor a 80-as évek közepén az állami rádión való élő megszólalások mellett beindultak a kereskedelmi rádiók, az útinformos kollégák a közlekedési hírekkel ott is megjelentek. Hiteles információk közlése a szakemberektől – ez volt a mottó.

Extrém téli őrület adott lökést

Az 1986-87-es zord tél után a minisztérium felsővezetésében felmerült az az igény, hogy létre kellene hozni egy olyan központi ügyeletet, mely a közlekedési ágazat egészére kiterjed, és hasonlóan gazdag információkkal rendelkezik, mint az Útinform a közutakról. Rövid idő alatt elkészült a megújult szervezet létrehozására és működtetésére vonatkozó javaslat, így vált az Útinform Közlekedési Főügyeletté 1987-ben. A feladat ettől kezdve kibővült, a közúti közlekedési információk mellett a vasúti, a vízi, a légi eseményekről is gyűjteni kellett adatokat, és abból jelentéseket készíteni. 

Útinform története
Herbszt Rita neve egybecseng az Útinformmal
Fotó: Útinform

A minisztérium ügyeletére készült egy egész falat betakaró, elektronikus kijelzőket tartalmazó magyarországi úthálózati térkép. Nagyon hasznos volt, mert egy-egy fényforrás mellé információt lehetett rendelni. A térképen 5-5 kilométeres útszakaszok voltak megjelenítve, a helyiségben nem volt villany felkapcsolva, ez a sárga-piros-zöld fény úgy világított, mint egy karácsonyfa. A térképet egy Commodore 64-es számítógép vezérelte - a térkép ma a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeumban tekinthető meg.

Útinform története
Ügyeleti szoba és a "karácsonyfa" térkép elődje a nyolcvanas évek elején
Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr

Mint a későbbi évek eseményei is igazolták, a Közlekedési Főügyelet kialakítására vonatkozó igény nem volt megalapozatlan. Példaként említhető, hogy a pápa 1990-es látogatása alkalmával a tömegek mozgása, illetve mozgatása még az akkor forgalomirányítással foglalkozó kollégák részére is fejtörést okozott és igazi nagy kihívást jelentett annak levezénylése a bejárandó útvonalakkal, a kijelölt parkolókba való beterelésekkel. 

Útinform története
Illésy Katalin és Pál Sándor szinkronban telefonál
Fotó: Útinform

A Balaton, mint nyári fókuszpont

Amikor megkezdte adását a Danubius Rádió, elindult a Balaton Rádió is, amely a Magyar Rádió Szolgáltató rovatának műsora volt. Kifejezetten a Balatonról szólt, a tónál nyaralóknak. A Magyar Rádiótól lementek riporterek a Balaton mellé, készítettek sok-sok összeállítást és minden hétköznap fél 12-kor elindult a balatoni adás. Az adásokban mindig szerepeltek a tó környéki közlekedési információk is, amelyek az aktuális helyzeten kívül a hétvégi rendezvények helyszínének megközelítésére koncentrálódtak. 

Útinform története
Csak a hetvenes évek közepére épült ki a Balatonig az M7-es mindkét útpályája
Fotó: Autó-Motor

A Balaton Rádió szerkesztősége és stúdiója a Balatonföldváron a Fesztivál szállóban volt, a szomszédos telek és épület pedig a Közúti Igazgatóság üdülője volt, ide költözött le június közepétől augusztus végéig heti váltásba egy-egy munkatárs. 

Rendelkezésükre állt egy URH készülék, amellyel a tó körül dolgozó útellenőrökkel lehetett tartani a kapcsolatot, 

egyeztetett időpontokban tőlük érkezett az információ a forgalomról, az időjárási körülményekről és minden olyanról, amely befolyással volt a közlekedésre. 

Útinform története
A Balaton Rádió csapata útinformos bejelentkezésre várva
Fotó: Útinform

Az összegyűjtött információkkal hétköznaponként átment a Balaton Rádió stúdiójába, és a hír már adásba is került. Különösen pénteken és vasárnap délután volt fontos, hiszen a Balatonhoz való utazás és vissza a fővárosba – ahogy manapság is - ezekben az időpontban csúcsosodott. Még nem volt teljes az M7-es autópálya: Balatonvilágosig lehetett a rajta menni, ennél a csomópontnál 5-6 kilométeres dugók is voltak vasárnaponként, mivel itt találkozott az északi és a déli part forgalma.

Új kihívások, modern szemlélet

A 2000-es évek elején a feladatok újragondolását követően az Útinform a korábbi budapesti, Fényes Elek utcai épületébe került vissza, és itt folytatta munkáját, a közlekedők és szakmai menedzsment tájékoztatását. Már ekkor lehetett érezni, hogy változás kopogtat az ajtón, hiszen elérkeztünk a XXI. század „mindenki zsebében, mindenki autójában ott lenni” korszakhoz. A változások sora kihívás elé állította a szakmát, meg kellett találni az utat a digitális és vizuális alapokon működő világhoz. Megbirkózni a feladattal, kezdve az internet és applikáció megértésével, folytatva az új irányok és technológiák kialakításával, bevezetésével, és ehhez kapcsolódóan a napi feladatok átszervezésével. 

Videoton autórádió
Retró emlék a Videoton autórádió és az ajtózsebbe behajtogatott térkép, ma már a legtöbben telefonról navigálnak, online forgalmi infókkal
Fotó: Origo

Meg kellett érteni, hogy az útvonaltervező alkalmazások már gyorsabban közlik az adatokat, és ehhez igazodva is új megoldásokra kellett váltani, hogy az adatokkal mindezek kiszolgálhatóvá váljanak. „Az ezredforduló után 10 évvel projektdömping árasztotta el a szakterületeket, így a közlekedési ágazat is lehetőségeket kapott pályázatok készítésére. Gőzerővel vetettük bele magunkat az európai uniós projektekbe, megálmodtunk egy nagy adattárházat, kitaláltunk parkolónyilvántartó rendszert, és a forgalomszámlálási adatok egy nagy feldolgozó üzemét is megfogalmaztuk igényként” – ismerteti a jelenkor aktualitásait Bali Ibolya, az Útinform osztályvezetője.

Útinform története
Mohácsi Márta jegyzeteli a bejövő infókat 1995-ben
Fotó: Útinform

Az új irányelvek egyike az volt, hogy semmit nem ér az információ, ha azt magunkban tartjuk,

ennek feloldására elkezdtünk együttműködéseket kötni a társzervezetekkel, elkezdtünk automatizált adatközléseket kialakítani mind a határon belüli, mind pedig határon átnyúló információszolgáltatás biztosítása céljából. Megújítottuk az adatnyilvántartásunkat, új informatikai adatbázisokat építettünk, hogy a keletkező igények kielégíthessük. Működtetjük www.utinform.hu weboldalt és a Nemzeti Adathozzáférési Pontot (NAP), amelyen az Európai Unió elvárásának megfelelően a közlekedés folytonosságát, biztonságát meghatározó adatokat osztjuk meg úgy, hogy azok szabványos gépi olvashatóságát, automatikus frissítését és továbbítását folyamatosan biztosítja.”

Útinform története
Az Útinform elhivatott csapata: balról Herbszt Rita, Szedlák Attila, Lakárdy-Magony Marcell, Eszes Orsolya, Kemenesy Judit, Pataki Ibolya, Szekeres Ákos, Bali Ibolya, Hegedűs Dávid, Szalai Balázs, Borbély Balázs, Milán Erika, Czine Csongor, Varga Renáta és Vécsey Alexandra
Fotó: Útinform

„Az új elvárosokhoz igazodó adatszolgáltatások mellett a klasszikus Útinform feladatokat is végezzük, ideértve a közlekedő és az illetékes szakemberek, döntéshozók tájékoztatását. Bár a tárcsás telefonokat modern telefonközpontra cseréltük, a hanganyagok visszahallgathatóvá váltak, a leveleket nem postán, hanem elektronikus formában továbbítjuk, a jelentések már nem írógéppel készülnek, az URH rádiót EDR rádióra cseréltük, a képújság pedig Commodore 64 helyett internetes felületen frissül, mégis ügyeletről ügyeletre elhivatottan kezeljük a közlekedési információkat, mondjuk el a híreket a rádióban.” 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről