Németország
21:002024. június 14.
Skócia
Magyarország
15:002024. június 15.
Svájc

A ZF megtalálta a módját annak, hogy még több képernyő legyen a sofőr előtt

Fotó: ZF Lifetec
Vágólapra másolva!
A ZF Lifetec által kifejlesztett légzsák a kormányoszlop tetejéről, és nem a volán közepéről robban az vezető arcába.
Vágólapra másolva!
Fotó: ZF Lifetec

A vezető és az autó közötti elődleges kapcsolódási pont a kormánykerék, amelynek megjelenését már évtizedek óta meghatározza a légzsák – amelynek mérete ugyan csökkent, de még mindig az van központi helyen. Egyre nagyobb problémát jelent a konstruktőröknek a digitális rendszerek vezérlésének megoldása, van, hogy megduplázzák a küllők számát, hogy még több érintésérzékeny felületet helyezzenek el a volánon. Erre jelenthet megoldást a ZF Lifetec által kifejlesztett, a kormányoszlop tetejéből kirobbanó légzsák, ami lehetővé teszi, hogy a vezető előtt egy érintőképernyő helyezkedjen el – a két szélén a kezelés, középen információátadás ennek a feladata –, ezzel egy további kijelző jelenhet meg az utastérben, illetve ez kiválthatja a volán mögötti műszeregységet. A ZF Lifetec nem közölte, mikor kerülhet sorozatgyártásba a megoldás, de az elsősorban nem tőle, hanem a partner autógyártóktól függ.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről