Made In Britain - jellegzetesen brit zenei műfajok

Az Egyesült Államok mellett az Egyesült Királyság, azaz Nagy-Britannia a modern könnyűzene szuperhatalma, vagy egyenesen szülőhazája, ez teljesen nyilvánvaló. Túlnyomórészt e két, popzenét uraló ország alakította ki az egyes műfajok, stílusok jellegzetességeit, sajátos jegyeit. Van, amelyiket oda-vissza hatással - ezek közül a legtöbb az egész világon elterjedt -, van azonban olyan is, amit bár mindenütt ismernek, döntően mégis megmaradt az egyik ország határain belül. Ezúttal a jellegzetesen brit zenei műfajokat, stílusokat vesszük górcső alá.

4. Progresszív rock

A progresszív rock nem kizárólagosan brit műfaj, ám eredeti robbanása egyértelműen az országhoz köthető. Bár a stílus szélesen értelmezhető tartományba gyömöszölhető be, a pszichedelikus rockzenéből kiindult és az amerikai alapú rhythm&blues-leágazások ellenében létrejött brit formációk jellemzően inkább az európai klasszikus zenéből és a dzsesszből táplálkoztak. No és az összes jelentős zenekar Brit-földről startolt: Pink Floyd, Yes, Genesis, King Crimson, Emerson Lake & Palmer, Jethro Tull, Colosseum stb.

5. Glam-rock

A hetvenes évek legelejének volt egy másik tipikus brit műfaja, sőt a glam-rock igazából meg is maradt az ország határain belül, mindössze jóval később, a nyolcvanas évek közepén az Amerikában haj-metálként csúfolt formációk használták a stílus pompázatosságát (főleg külsőségeit). A glamet zeneileg az energikus hard-rock hangzás, a trappolós slágeresség és a lebegős hangulatú balladák jellemzik, tematikailag pedig a hedonista rock-kultusz, melynek hátterében több ködös téma is jól megfért egymás mellett (erős volt a műfaj sci-fi iránti vonzalma, a klasszikus irodalom és az ezoterikus filozófia pedig szintén előkelő helyen szerepelt az idézetek terén).

Marc Bolan (T. Rex)

Az artisztikus glamet a T. Rex, David Bowie, a Roxy Music és a Steve Harley & The Cockney Rebel képviselte, a puritánabb, kocsmai verziót pedig a Queen, a Slade, a Sweet, a Mud és Gary Glitter (sőt Bowie-nak sikerült Iggy Popot és Lou Reedet is meghódítania a glam számára). A műfaj felszabadított jó néhány addig lappangó gátlást, a harsány színpadi jelenlét (durva sminkek és kosztümök), a transzvesztitákkal flörtölő féktelen bulimámor 1971 és 1974 között uralta a brit zenei életet.

6. 2 Tone ska

A punk Amerikában született (lényegében a New York Dolls bábáskodásával, majd a New York-i CBGB klubban tanult meg járni), de természetesen Angliában ébredt öntudatra. A Nagy-Britanniára is oly jellemző műfaj tehát nem tekinthető kizárólagosan britnek, most éppen ezért ki is hagyjuk a felsorolásból, ám a hetvenes évek végén a punkoknak köszönhetően feléledt egy szunnyadó műfaj Angliában. A hatvanas években a modok már lelkesen rajongtak az akkori jamaikai tánczenéért, a skáért, ám az időközben rocksteady-vé, majd reggae-vé szelídült szökkenős ritmusú stílus népszerűsége erősen visszaszorult. A Paul Weller vezette The Jam azonban visszakanyarodott a mod-divathoz, mások mellett a Clash és a Police is felfedezte a karibi ritmusvilágot és a birminghami székhelyű The Specials zenekar pedig sikeresen újra divatba hozta a skát.

Madness

A Jerry Damners vezette együttes saját lemezkiadót alapított és az elkövetkezendő két évben olyan zenekarok segítségével, mint a Madness, The Beat, The Selecter, Bad Manners ez a tipikusan angol, skából, reggae-ből, modból, punkból, erős szociális kommentárokból építkező - később a lemezkiadó neve alapján 2 Tone ska-ként elhíresült - zenei világ uralta a slágerlistákat. A kilencvenes évek elején a kaliforniai ska-punk robbanás idézte vissza ezt a szépemlékű angol mozgalmat.

7. Indie-pop, C-86

Az új hullám, poszt-punkostul, szinti-popostul szintén bírt egy erősen angol-dominanciával, ám szintén nem kizárólagosan csak az volt, így ugorhatunk is a következő, jellemzően brit stílusra, mely a Smiths 1983-as megjelenésekor kezdett virágba borulni és a New Musical Express 1986-os C-86-ra keresztelt válogatáskazettájával érte el jelképes zenitjét. A független lemezkiadás a punkmozgalom Csináld magad!-esztétikájából bontakozott ki, Angliában a nyolcvanas évek elején kezdett komoly tényező lenni és szépen fokozatosan kialakult mellé egy sajátos gitárzenei irányzat, mely jobb híján az indie-pop nevet kapta. 1983-ra túljutott csúcspontján az új hullám, részben túl kommersszé, részben túlzottan is önismétlővé vált. A Smiths megjelenése azonban visszahozta a szépséget a popzenébe, az intellektust és a giccstől lecsupaszított romantikát, nyomában pedig gombamód kezdtek szaporodni a Byrds-harmóniákat bontogató tiszta, többnyire akusztikus, vagy legalábbis puritán gitárzenekarok (Aztec Camera, Prefab Sprout, James, Housemartins, Primal Scream stb.). Az említett újságkiadvány, a C-86 pedig csak fokozta a hullámot, az évtized második felét is a kis indie-zenekarok lelkesedése tette hangossá.