Csapata pályája mellett szenvedett halálos motorbalesetet a magyar focista
34 éves volt.

34 éves volt.

Elárasztotta az utcát és körbevett tizenöt házat a Hegyalja úton.

A kivadult kaktuszok bizony a Mátrában is megjelentek.

Két nap alatt hármat is elfogtak.

A gyöngyöspatai magántanuló, többször is felnőttekkel együtt lopott.
A helyiek azt látják, hogy olyanok dicsekednek a pénzzel, akiket ők elkövetőként, nem áldozatként ismernek.

A parlament által megszavazott törvénymódosítás megakadályozza a Soros-hálózat további pénzszerző akcióit -
Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol ezt sikerre lehetett vinni a miniszteri biztos szerint.

A városnak közel 90 millió forintot kellene fizetnie, mert a Soros-szervezetek a szegregációra hivatkozva pert nyertek a

A gyöngyöspatai ügyben született botrányos ítélet miatt nyújtott be törvényjavaslatot a miniszterelnöki megbízott.
