Forró csoki okozta a laktózérzékeny iskolás lány halálát
A 13 éves lány azt hitte, hogy az itala szójatejből készült.
A 13 éves lány azt hitte, hogy az itala szójatejből készült.
Családjával nyaralt, amikor a tragédia történt. Hiába próbálták újraéleszteni.
Az ijesztő jelenetek miatt alig félóra után félbeszakadt a mérkőzés.
Állandó megfigyelés alatt tartották a kórházban, miután a temetésén észrevették, hogy még él.
Rengetegen hagyták az utolsó pillanatra az élelmiszerek, az ajándékok, sőt még a karácsonyfa beszerzését is.
A korábbi játékos hátraesett a székén, kiesett a kezéből a mikrofon és a papírok és rángatózni kezdett.
Kilencévi csúcson az új betétek összege, és emelkednek a betéti kamatok is.
Mintegy 40 férfi be tudott törni Spanyolországba.
A tiltakozók azért vonultak utcára, mert szerintük a kormány továbbra sem fordít elég figyelmet az őslakos közösségekre.
Christian Eriksen esete után megint egy dán futballista lett rosszul a pályán.