Denevérvírus támadott meg embereket

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet a közelmúltban egy új, főként légzőszervi panaszokat okozó vírus megjelenésére hívta fel a figyelmet, amelyet nemrég egy Szaúd-Arábiában elhunyt férfi szervezetében mutattak ki. Az új koronavírus humán vírusokkal nem mutat közeli rokonságot, denevérvírusokkal viszont annál inkább.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg állati eredetű az a korábban ismeretlen koronavírus, amely pár hónappal ezelőtt egy férfi halálát okozta a Közel-Keleten. Bár az új vírust eddig mindössze három esettel tudták összefüggésbe hozni, a szakemberek szerint mindenképpen komolyan kell venni a koronavírusok családjának legújabb tagját - olvasható az mBio® című szakfolyóiratban közzétett tanulmányban.

A most azonosított HCoV-EMC/2012 nevű vírus emberi vírusokhoz nem hasonlít, viszont közeli rokonságban áll olyan denevérvírusokkal, amelyeket korábban főként Ázsiában élő denevérekben mutattak ki. A Szaúd-Arábiában elhunyt férfi esetében a kórokozó heveny tüdőgyulladást és veseelégtelenséget okozott, azóta pedig két újabb esetben sikerült kimutatni a vírus jelenlétét. Bár eddig semmilyen jel sem mutat arra, hogy a HCoV-EMC/2012 olyan veszélyes lenne, mint a 2002-ben felbukkant, több mint 900 ember halálát okozó SARS-koronavírus, a szakemberek szerint nem árt az óvatosság.

Állati eredetű rokonság

Kutatók részletesen tanulmányozták a HCoV-EMC/2012 genomját, és az eredményekből kiderült, hogy a vírus olyan, állatokban jelen lévő vírusokkal mutat közeli rokonságot, amelyeket először Ázsiában mutattak ki denevérekből (például kis bambuszdenevérekből). Mivel az új koronavírus humán kórokozókra nem hasonlít, ezért a HCoV-EMC/2012 az emberi szervezet számára tulajdonképpen ismeretlen. Egy független szerológiai vizsgálat is alátámasztotta, hogy az emberi szervezet nem rendelkezik a vírus elleni antitestekkel - mondta el a tanulmány szerzője.

Az eddigi esetekkel kapcsolatban a szakember elmondta, hogy a hasonlóságok mindenképpen azonos vírusfajra utalnak, de az esetek között valószínűleg nincs összefüggés. Az majdnem teljesen kizárt, hogy az érintettek ugyanattól a forrástól fertőződtek volna meg. Egy esetleges járvány elkerülésének érdekében azonban mindenképpen szükséges pontosan meghatározni, hogy a vírus egy vagy több forrásból származik.

A sikeresen izolált HCoV-EMC/2012 genomszekvencia elengedhetetlen ahhoz, hogy kidolgozzák a vírus diagnosztizálásának és kezelésének megfelelő módszereit. Bár remélhetőleg világméretű járványtól nem kell tartani, a szakemberek szerint a rendelkezésre álló eredmények elegendőek ahhoz, hogy megfelelő oltási és kezelési programokat alkossanak, amennyiben erre mégis szükség lenne.