Siker a gyermekkori szemrák kezelésében

Vágólapra másolva!
23 gyermekből - akiknek ez a kezelés jelentette a végső reményt - 19 teljesen felgyógyult.
Vágólapra másolva!

Az új eljárást, amelynek során közvetlenül a szemgolyó belsejébe, az üvegtestbe injekciózzák a gyógyszert, a lausanne-i Jules Gordin kórház és a Lausanne-i Egyetemi Kórház fejlesztette ki.

A Francis Munier szemész-onkológus által kidolgozott módszert olyan páciensek kapták, akik előrehaladott retinoblasztómában, a retina rosszindulatú daganatában szenvedtek, és kevés esélyük volt látószervük megmentésére.

Az eredmények szerint 23 gyermekből - akinek ez a kezelés jelentette a végső reményt - 19 teljesen felgyógyult, tehát a páciensek 83 százalékának sikerült megmenteni a szemét. A munkát és az eredményeket a British Journal of Ophthalmology című szaklapban mutatták be.

A retinoblasztóma nagyon fiatal gyerekeknél is előfordulhat és mindkét szemet érintheti. A vérbe adott gyógyszereknek csak a korai stádiumban van hatásuk, mivel nehezen jutnak el az üvegtest belsejében lévő tumorsejtekhez.

Ez a betegség ezért gyakran csak a szemgolyó eltávolításával állítható meg. További lehetőség a besugárzás, amely, bár megmentheti a szemet, hozzájárulhat más tumorok kialakulásához.

Munier először 2011 decemberében, egy konferencián mutatta be módszerét. Azóta nemcsak páciensek, de szemsebészek is érkeznek Lausanne-ba, sok klinika is érdeklődik az eljárás iránt, amelyet a svájci orvosi etikai bizottság és a svájci gyógyszerengedélyezési hatóság is jóváhagyott.