Komoly gonddal küzd a magyarok háromnegyede

Dr. Life, "Táplálni a világot, energiát adni az életnek” - Valóban mindenhol tudatosan étkeznek?, étkezés, evés, túlsúly, kenyér
Vágólapra másolva!
A magyarok közel háromnegyede túlsúlyos, mozgásszegény életet él, kevés gyümölcsöt és vitamint fogyaszt - írja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet vizsgálatára hivatkozva pénteken megjelenő számában a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a férfiak 65, míg a nők 60 százaléka túlsúlyos. A legkritikusabb állapotok a 65 felettieknél tapasztalhatóak, ebben a korosztályban a nők 78, a férfiak 55 százaléka hasi elhízott - derül ki a felmérésből. Az országos táplálkozási és tápláltsági vizsgálat eredményei szerint a 35–64 éveseknél a legutóbbi, 2009-es adatokhoz képest a hasi elhízás mindkét nem esetében kismértékben emelkedett. A Magyar Nemzet cikke arra is kitér, hogy a 18–34 éveseknél rosszabb a helyzet, mert a nőknél 15-ről 25 százalékra, míg a férfiaknál kilencről 12 százalékra nőtt az elhízottak aránya.

Keveset mozgunk Forrás: Thinkstock

Az OECD 2013-as adatai szerint az elhízás előfordulási aránya Magyarországon a legrosszabbak között van, miközben a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztása 2009-hez képest csaknem ötödével csökkent - közlik. A lakosság 78 százaléka nem teszi meg az ajánlott, napi legalább tízezer lépést és négy százaléka soha nem sportolt - folytatják. Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója a lapnak azt hangsúlyozta, hogy a rendszeres mozgásnak a terápiában is óriási jelentősége van, a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, az elhízás és a cukorbetegség is megelőzhető volna általa, mégsem veszik komolyan.