A Mercedesek megelőzték Verstappent a Magyar Nagydíj második edzésén

Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Valtteri Bottas, Mercedes
2021 Hungarian Grand Prix, Friday - LAT Images
Vágólapra másolva!
Max Verstappen nem tudta megőrizni a Magyar Nagydíj első szabadedzésén szerzett első helyet a második gyakorlásra, amelyen mindkét Mercedes átugrotta a Red Bull holland pilótáját. Cunoda Juki eközben saját hibája miatt bűnhődött, a Ferrarik pedig nagyon szenvedtek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
29 bejegyzés

A Magyar Nagydíj második szabadedzésén is elképesztő meleg, 32 fok fölötti levegő és 60 fok fölötti aszfalthőmérséklet fogadta a mezőnyt, minden ideális volt tehát ahhoz, hogy a pilóták és a csapatok készüljenek egy kicsit a versenyre. Az első gyakorlással ellentétben az első etapokra ezúttal nem a kemény, hanem a közepes gumi volt a slágerabroncs, később azonban a lágy gumik is szerepet kaptak.

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek

Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Alfa Romeo, Magyar Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sebastian Vettel, Aston Martin, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Daniel Ricciardo, McLaren, Magyar Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Magyar Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Cunoda Juki, Alpha Tauri
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas

Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Sergio Pérez, Red Bull

Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Mattia Binotto, Ferrari, Frédéric Vasseur, Alfa Romeo

Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Nyikita Mazepin, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Mattia Binotto, Ferrari

Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Lando Norris, McLaren

Az is más volt a korábbi 60 perces gyakorláshoz képest, hogy ezúttal nem Max Verstappen, hanem a Mercedes, egészen pontosan Valtteri Bottas ragadta magához a kezdeményezést és 1:18.376-os körrel az élre állt, míg a holland pilóta 174 ezredes lemaradással sorolt be mögé. Hamilton egy ideig a harmadik helyet foglalta el, de csak addig, amíg nem repesztett egy 1:18.140-es időt, amivel már ő vezetett. Közben Sergio Pérez is elkezdett életjeleket mutatni, és jelentős hátrányban ugyan, de feliratkozott Verstappen mögé a 4. helyre.

A második etapra szokás szerint jöttek az időmérő-szimulációk és felkerültek az autókra a lágy Pirellik, ezáltal a középmezőny tagjai is villoghattak egy kicsit. Előbb Sebastian Vettel neve jelent meg a második helyen Hamilton mögött, majd Pierre Gasly állt az élre az Alpha Taurival, 36 ezreddel megjavítva a címvédő közepes gumis idejét.

Ám amint megjelent a két élcsapat, visszaállt az élet rendje, legalábbis abban a tekintetben, hogy újra egy Mercedes foglalta el az első helyet.

Elsőnek a hétszeres világbajnok ért körbe és 1:17.012-re javított, de azután érkezett Bottas és 27 ezreddel megelőzte a csapattársát. A Red Bull lágy gumin sem tudta tartani a lépést a Mercedesszel, Verstappen 3 tizeddel volt lassabb a finnél, a 8 tizedet kapó Pérezt pedig Ocon is megelőzte az ötödik helyen.

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Alfa Romeo, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sebastian Vettel, Aston Martin, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Daniel Ricciardo, McLaren, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Magyar Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Cunoda Juki, Alpha Tauri
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Sergio Pérez, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Mattia Binotto, Ferrari, Frédéric Vasseur, Alfa Romeo
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Sergio Pérez, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Nyikita Mazepin, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Mattia Binotto, Ferrari
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Nyikita Mazepin, Haas
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Alfa Romeo, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sebastian Vettel, Aston Martin, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Daniel Ricciardo, McLaren, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Magyar Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Cunoda Juki, Alpha Tauri
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Sergio Pérez, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Mattia Binotto, Ferrari, Frédéric Vasseur, Alfa Romeo
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Sergio Pérez, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Nyikita Mazepin, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Mattia Binotto, Ferrari
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Nyikita Mazepin, Haas
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek, Angela Cullen
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Nicholas Latifi, Williams, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Alfa Romeo, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sebastian Vettel, Aston Martin, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Daniel Ricciardo, McLaren, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Magyar Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj, péntek
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Cunoda Juki, Alpha Tauri
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Sergio Pérez, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Mattia Binotto, Ferrari, Frédéric Vasseur, Alfa Romeo
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Sergio Pérez, Red Bull
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Nyikita Mazepin, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Christian Horner, Red Bull, Mattia Binotto, Ferrari
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Magyar Nagydíj, péntek, Nyikita Mazepin, Haas

Az edzés utolsó harmadában a versenyszimulációké volt a főszerep (holnap reggel jelentkezünk szokásos elemzésünkkel), így a köridők már nem javultak, de azért láthattunk néhány pályaelhagyást, Hamilton például a 9-es és a 11-es kanyarban is nagy ellenkormányzást mutatott be és kifutott a bukótérbe, míg Lando Norrisnak a pálya felső részén található sikánnal gyűlt meg a baja.

A második szabadedzés nagy vesztesének egyértelműen Cunoda Juki bizonyult, aki csak 5 perccel a vége előtt hagyhatta el először a garázst, lévén a szerelői addig javították az első tréningen összetört autóját. Bottas, Hamilton és Verstappen mögött Ocon, Pérez, Gasly, Alonso, Vettel, Norris, Stroll volt az első tíz sorrendje, miközben a két Ferrari némi meglepetésre csak a 11. (Leclerc) és 12. (Sainz) helyen végzett.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

Aktuális futam

2024.02.29. - 11:30Bahrain Grand Prix - 1st Practice
2024.02.29. - 15:00Bahrain Grand Prix - 2nd Practice
2024.03.01. - 12:30Bahrain Grand Prix - Last Practice
2024.03.01. - 16:00Bahrain Grand Prix - Qualification
2024.03.02. - 15:00Bahrain Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.03.07. - 03.09.Saudi Arabia Grand Prix
2024.03.22. - 03.24.Australian Grand Prix
2024.04.05. - 04.07.Japanese Grand Prix
2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix
16:42
2021. július 30.

Jönnek a versenyszimulációk

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, nemsokára kezdődik a Magyar Nagydíj második szabadedzése! Az első gyakorláson Verstappen végzett az élen, de Bottas és Hamilton nem sokkal maradt el tőle. Összefoglalónkat az alábbi linkre kattintva olvashatják.

Verstappen végzett az élen a sok kicsúszást hozó első szabadedzésenhttp://gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20210730-f1-a-2021-es-magyar-nagydij-elso-szabadedzese-eloben.html
16:47
2021. július 30.

A Ferrari sok sikert kíván az olasz sportolóknak

Egy hete zajlik az idei évre halasztott tokiói olimpia, a Ferrari pedig kifejezte támogatását a játékokon induló olasz sportolók iránt. Erre a hétvégére az autóra festették az Olasz Olimpiai Bizottság címerét, mellette pedig a #ItaliaTeam olvasható.

16:49
2021. július 30.

A legjobb képek a pénteki napról

Elkészült a szokásos képválogatásunk a Magyar Nagydíj első napjáról, amit az alábbi fotóra kattintva lehet megnyitni.

---- separator ----gallery-content-type:08fea29d-bef1-4daa-83c3-fa1fbab36587---- separator ----
16:55
2021. július 30.

Leclerc öccse megszerezte az F3-as pole-t

A két F1-es szabadedzés között rendezték meg a Forma-3 hungaroringi fordulójának időmérőjét. A leggyorsabb kört Arthur Leclerc, Charles öccse autózta, amivel először szerezte meg a pole pozíciót ebben az idényben.

16:58
2021. július 30.

Jön a Schumacherről szóló dokumentumfilm

Szeptemberben mutatják be a Michael Schumacher pályafutásáról és magánéletéről szóló, a Netflix gyártásában készült alkotást. A filmben a hétszeres világbajnok családja, munkatársai, barátai és ellenfelei is megszólalnak.

Cukormáz nélkül mutatja be Schumachert a Netflix róla szóló filmjehttp://gphirek.origo.hu/f1/20210730-f1-cukormaz-nelkul-mutatja-be-michael-schumachert-a-netflix-rola-szolo-dokumentumfilmje.html
16:59
2021. július 30.

Elképesztően meleg az aszfalt

A levegő hőmérséklete 32, míg az aszfalté 62 fokos. Utóbbi kategórában az 1984-es dallasi hétvége tartja a rekordot 66 fokkal.

17:00
2021. július 30.

Zöld zászló

Elindult a Magyar Nagydíj második szabadedzése, néhányan máris a pályára gördültek.

17:03
2021. július 30.

A közepes keverék a legnépszerűbb

Míg az első tréning elején a legtöbben a kemény keverékeket választották, most a legtöbben a C3-asokon mennek, csupán Sainz, Norris és Latifi próbálkozik a fehér oldalfalú abroncsokon. A két Red Bull és Cunoda a bokszban maradt.

17:07
2021. július 30.

Bottas kezdett az élen

A finn pilóta 1:18.376 másodperccel nyitott, több mint 1 másodperccel megelőzve az őt követő Alonsót. Hamilton két melegítő kört tett meg, Verstappen pedig elhagyta a garázst.

17:08
2021. július 30.

Leclerc elfékezte a gumikat

A Ferrari pilótája az 1-es kanyarban blokkolta a kerekeket, kicsit le is sodródott a pályáról. Hamilton eközben feljött a 2. helyre, jelenleg 321 ezreddel marad el csapattársától.

17:10
2021. július 30.

Verstappen elválasztotta a Mercedeseket

A holland pilóta 205 ezreddel autózott lassabban, mint Bottas, amivel feljött a 2. helyre. amilton és Bottas ezalatt a bokszban járt, és mindketten új közepeseket kaptak.

17:14
2021. július 30.

Mi történik Cunodával?

A japán pilóta még mindig nem jött ki a garázsból, de egyelőre semmilyen hír nem érkezett arról, hogy ennek mi az oka. Ezzel együtt valószínű, hogy az első szabadedzésen elszenvedett balesete súlyosabbnak bizonyult, mint amilyennek elsőre tűnt, és az autóját még mindig javítani kell.

17:17
2021. július 30.

Hamilton átvette a vezetést

Mindhárom élmenő javított, de a legnagyobbat a címvédőnek sikerült, aki így 1:18.140-es körrel áll az élen, 108 ezreddel megelőzve Bottast és további 105-tel Verstappent. Pérez 547 ezreddel van lemaradva a hétszeres világbajnoktól a 4. helyen.

17:21
2021. július 30.

Cunoda csak a végén mehet pályára

A Sky Sports közvetítésében elhangzott, hogy a japán pilóta jó esetben az utolsó percekben gurulhat ki a garázsból. A hírek szerint a váltót és az autó hátulját is ki kell cserélni a baleset után.

17:22
2021. július 30.

Vettel a második

Persze valójában nem történt semmi különös, csupán feltették neki a lágy abroncsokat, mint ahogyan Strollnak is, aki a 4. helyre jött fel. Lassan mindenki így fog cselekdni, és nemsokára kialakul a második szabadedzés végeredménye.

17:27
2021. július 30.

Gasly épphogy megelőzte Hamiltont

A francia pilóta 27 ezreddel volt gyorsabb a 36 éves versenyzőnél, természetesen lágy abroncsokon. Leclerc a 7., Sainz a 8. helyre jött fel.

17:29
2021. július 30.

Ismét Bottas volt a gyorsabb

Hamilton ezúttal is 27 másodperces hátrányban van, de most már Bottashoz képest, hiszen mindketten jelentősen javítottak a lágyakon. A finn pilóta 1:17.012-t autózott, csapattársán kívül csupán Ocon tudott 1 másodpercen belül teljesíteni ehhez az időhöz képest.

17:32
2021. július 30.

Verstappen jelentősen elmarad a Mercedesektől

A holland versenyző az első és a második szektorban is veszített Bottashoz képest, a harmadikban pedig nem tudta visszahozni lemaradását, így végül 298 ezredes hátrányban a 3. helyre jött fel. A világbajnokság éllovasa alulkormányzottságra panaszkodik.

17:36
2021. július 30.

Pérezt Ocon is megelőzi

A mexikói pilóta egyelőre nem hozza a minimális szintet, hiszen csapattársán és a Mercedeseken kívül is van előtte valaki. Persze erre valójában nem ma, hanem a holnapi kvalifikáción van szükség, hogy taktikailag megnehezítsék a brackley-iek dolgát. A kétszeres futamgyőztes erős vibrációra panaszkodik.

17:39
2021. július 30.

Hamilton és Norris is hibázott

A hétszeres világbajnok a 9-es kanyarban sodródott le a pályáról, míg honfitársa a sikán bejáratánál rontott, és szintén nem tudott az aszfaltcsíkon maradni. Egyik sem volt nagy rontás, de mindketten bementek a bokszba.

17:44
2021. július 30.

Vélhetően nem változik a sorrend

Nagyjából borítékolható, hogy a jelenlegi állás végeredménynek is tekinthető, hiszen a mezpny innentől kezdve a versenyszimulációt fogja teljesíteni, akad, aki már el is kezdte. Bottas 27 ezreddel vezet Hamilton, és 298-cal Verstappen előtt, mögöttük pedig Ocon, Pérez, Gasly, Alonso, Vettel, Norris, Stroll, Leclerc, Sainz, Ricciardo, Räikkönen, Russell, Latifi, Schumacher, Giovinazzi és Mazepin a sorrend. Cunoda még mindig nem volt pályán.

17:47
2021. július 30.

Verstappen rádiójával valami nincs rendben

A holland pilóta közölte versenymérnökével, hogy a bokszban valaki nyomja a gombot, de senki nem beszél. Persze azt ő sem tudta, hogy mindez véletlenül történt, vagy a rádió romlott el, és ezért nem hallja a másik oldalt.

17:51
2021. július 30.

Verstappen jobb körrel kezd, mint Hamilton

A holland pilóta több mint 3 tizeddel volt gyorsabb riválisánál, azonban a következő körben a címvédő javított, míg Verstappennek nem jött össze a kör. Sőt, a 4. körének végén be is hajtott a bokszba, előtte pedig az autó hátuljára panaszkodott.

17:54
2021. július 30.

Hamiltonnak korrigálnia kellett

A brit versenyző így is lesodródott a 11-es, vagyis az Alesi-kanyarban, de nem pördült meg. Rádióban azt jelentette, hogy az autó hátulja minden előjel nélkül megindult.

17:58
2021. július 30.

Bottas már 11 körnél tart

Mindhárom élpilóta a közepeseken kezdett, de Verstappen már régen kiállt egy második szettért, amit Hamilton az imént tett meg. A mezőnyben azonban nem ő, hanem Russell a legszorgalmasabb, aki már a 13. körében jár.

17:59
2021. július 30.

Cunoda a pályán

2 perccel a vége előtt a japán versenyző is pályára gurult, vélhetően egy gyorskörrel fog próbálkozni.

18:00
2021. július 30.

Kockás zászló

Véget ért a második szabadedzés, de a pilóták még befejezhetik körüket. Ez Cunoda szempontjából lényeges, aki egyetlen mért körét teljesíti.

18:03
2021. július 30.

Cunoda három autót tudott megelőzni

2,659 másodperccel volt lassabb Bottas legjobb körénél, amivel csak a két Haast és Giovinazzit múlta felül. Az Alpha Tauri-versenyző szempontjából nem ez a legnagyobb baj, hanem az a tény, hogy balesete miatt több mint egy szabadedzésnyi pályaidőt elbukott.

18:07
2021. július 30.

A Red Bullnak sok dolga lesz holnapig

Verstappen egy körön jelentősen elmaradt a Mercedesektől, és a versenyszimuláció sem alakult számára ideálisan. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy előfordult már, hogy a Red Bull sokat javult péntekről szombatra. Mi ezzel búcsúzunk mára, köszönjük figyelmüket, nemsokára jelentkezünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal.