Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Sao Pauló-i Nagydíj első szabadedzése! Az előrejelzések által jósolt káosz egyelőre elmarad, hiszen most nem várható eső, és az időmérőn is csak kis eséllyel. Merthogy ezután a kvalifikáció következik, hiszen holnap már a sprintfutamot rendezik, amikorra persze könnyen megérkezhet az eső. Erről és az egyéb tudnivalókról az alábbi előzetesünkben olvashatnak.
Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, Lando Norris kihagyta a csütörtöki médianapot, miután feltehetően étekmérgezés miatt rosszul érezte magát. A brit versenyző most a közösségi médiában tudatta, hogy ott lesz a hétvégén, a képhez azt a szöveget fűzte hozzá, hogy "nem szabadultok meg tőlem ilyen könnyen".
A Ferrari két hete borzasztóan szerepelt, és idénybeli legrosszabb versenyüket futották, már ami a nyers tempót illeti. Mindez azonban jelentős részben a magaslati levegőnek volt betudható, így a monacói pilóta optimistán várja a mostani hétvégét.
A francia versenyző Mexikóban begyűjtötte tizedik büntetőpontját egy naptári éven belül, így már csak 2 egységre van az eltiltástól. Sokan logikusnak tartják, hogy most kapjon büntetést, így tiszta lappal kezdhetné karrierjét az Alpine-nál, de szavaiból azt lehetett kivenni, hogy nem készül trükközésre, ellenben szabályváltozásokat sürget.
A levegő 24, az aszfalt 46 fokos nem sokkal a kezdés előtt. A páratartalom 68 százalék, eső pedig biztosan nem fog esni a következő bő egy órában.
Elindult az első szabadedzés, és Kevin Magnussen vezetésével jó néhányan pályára rajzanak. Fontos, hogy sok kört tegyenek meg, hiszen ez az egyetlen gyakorlás az időmérő előtt.
Albont leszámítva mindenki elhagyta a garázst. A legtöbben keményeket használnak, csupán heten kezdtek közepeseken, de az Aston Martinok szokásuk szerint csak egy kört tettek az abroncsokba.
A tavalyi futam emlékére túlságosan mélyet fékezett a 4-es kanyarban, persze ez most valódi hiba volt. Csapattársa, Pérez kezdett az élen, de a holland pilóta azóta felülmúlta őt, sőt, Bottas is megelőzte. A címvédő 1:14.104 másodperccel kezdett, az Alfa Romeo versenyzője pedig ezredre azonos időt autózott vele, igaz, eggyel lágyabb gumikon.
A tízszeres futamgyőztes 297 ezreddel előzte meg Verstappent, aki azóta a bokszban is járt. Igaz, még mindig nem elégedett az autóval, hiszen az imént közölte, hogy a versenygép egyáltalán nem fordul. Norris kicsit megnyírta a füvet a 13-as kanyar kijáratánál.
Pár perce vált hivatalossá, hogy a spanyol versenyző megkapta idénybeli hatodik belső égésű motorját, ami 5 rajthelyes büntetést fog eredményezni. Fontos, hogy ezt nem a sprintfutamon, hanem a versenyen fogja letölteni.
Mindezt még azelőtt tette, hogy Sainz büntetésére fény derült. A Red Bull pilótája 161 ezreddel bizonyult gyorsabbnak Bottasnál, csapattársa előtt pedig további 165-tel vezet. Sainz a negyedik, Leclerc a hetedik helyen áll.
Norris nem húzódott le a Ferrari versenyzője elől, akinek ezért ki kellett futnia a rázókőre. A brit versenyzővel egyébként jó viszonyt ápoló Sainz nagyon veszélyesnek titulálta a szituációt.
A kétszeres világbajnok 71 ezreddel volt gyorsabb korábbi önmagánál. A Mercedes versenyzője a negyedik helyre ugrott fel, lemaradása pedig 417 ezred tavalyi riválisával szemben. Vettel szintén szélesre vette a 4-es kanyart.
Ezt nem mi kérdezzük, hanem Leclerc, akit kanyarokon keresztülnem engedett el az Aston Martin versenyzője. Vélhetően csupán annyiról van szó, hogy a háromszoros dobogós nem figyelt oda.
Egy pillanatig senki nem volt kint, de aztán Pérez "váltotta" Latifit. A mexikói versenyző a mezőnyből elsőként tette fel a lágyakat. Azóta Schumacher is visszatért, de ő a közepeseken folytatja a munkát.
Még egy apróbb hiba is belefért, így is 1,527 másodperccel vezet a szintén javító Schumacher előtt. Persze könnyű dolga volt, hiszen a német versenyzővel ellentétben a lágyakon van. Verstappen szintén elhagyta a garázst a C4-eseken.
A Sky Sports közvetítésében hangzott el, hogy a kanadai versenyző eddigi négy próbálkozása során soha nem jutott túl a Q1-en, nem verte meg csapattársát az időmérőn, illetve nem szerzett pontot Brazíliában. Most sem kezdett jól, hiszen csak Latifit előzi meg, de még sok van hátra.
Lila szektorral kezdett, de aztán lassabb volt Pérezhez képest. Igaz, így is mindössze 8 ezreddel maradt el tőle. A címvédő továbbra is panaszkodik az autóra, és kijelentette, hogy még mindig rosszul fordul.
Egészen mostanáig a két legjobb időt futották a közepes gumikon, de Alonso most megelőzte őket. Persze ez akár SChumacherék, akár a spanyol pilótára nézve megtévesztő lehet, hiszen tisztább pályán autózhattak.
A bikások pilótái feltették a lágyakat, és annak rendje és módja szerint nagy előnyben vannak a többiekkel szemben. Mindez azt jelenti, hogy ma még nem használták a közepeseket, ellentétben a Ferrari és a Mercedes versenyzőivel. Leclerc egyébként a C3-asokon is a harmadik pozíciót foglalja el.
Mérnöke megkérdezte, hogy mely kanyarokban érez problémát, mire azt válaszolta, hogy a 6-ost és a 7-est leszámítva mindenhol. Tekintve, hogy gyors kanyarokról van szó, a Red Bull ezek szerint a pálya lassú részein nem működik jól.
Persze a 251 ezred nem hajszálnyi különbség, de a gumikülönbség ismeretében a Ferrarinál optimisták lehetnek. Persze az imént hallottuk, hogy a Red Bullban még van tartalék, amennyiben megtalálják a megfelelő beállításokat.
237 ezreddel maradt el saját maga legjobbjától, így továbbra is második. Hozzá hasonlóan Hamilton sem elégedett az autóval, a hétszeres világbajnok szerint hátul nincs elég tapadás.
A kanadai versenyző keményen átment a kerékvetőn, majd közölte, hogy valami probléma van az autóval. Csapata azonnal a bokszba rendelte, hogy orvosolják a tizennegyedik helyen álló pilóta gondját.
Legalábbis Russell ideje alapján, aki 336 ezreddel maradt el Péreztől. Ez önmagában nem tűnik vészesnek, de egyrészt rövid a pálya, másrészt Sainzot sem tudta megelőzni, aki eggyel keményebb keverékeken futotta meg eddigi legjobb körét. Hamilton egyelőre a garázsban várakozik.
Bár mindketten lágyon vannak, Pérez és Verstappen is a versenyszimulációt teljesíti. Meglátjuk, hogy Hamilton vagy a Ferrarik megelőzik-e őket, a hétszeres világbajnok most kezdte meg gyorskörét.
A 37 éves versenyző elfékezte a 8-as kanyart, miután agresszíven ráment a rázókőre. Csapattársa ellenben gyorsult, és feljött a harmadik helyre, 202 ezredes hátrányban Pérez mögött.
Jönnek a Ferrarik, és immáron rajtuk is lágyak vannak. Sainz és Leclerc ideje alighanem sokat el fog árulni azt illetően, hogy a kvalifikáción mire lehet számítani.
A Red Bullokat viszont nem, így a harmadik helyen áll, 15 ezreddel Russell előtt. A hétszeres világbajnok forgalomban volt, de ez a szélárnyék miatt akár még jól is jöhetett neki.
Azok után, hogy Pérez és Verstappen között 8 ezred a különbség, Leclerc bejött közéjük, és mindkettejükkel szemben 4-4 ezred a differencia. Sainz 1 ezreddel előzte meg Hamiltont, de az ő körében egyértelműen maradt: a második és a harmadik szektorban sem tudott javítani.
Véget ért az első szabadedzés, amelyen Pérez végzett az élen, 4 ezreddel megelőzve Leclerc-t, és ennek kétszeresével Verstappent. Mögöttük Sainz, Hamilton, Russell, Vettel, Schumacher, Bottas és Gasly az első tíz sorrendje.
Az első három közötti differenciáról már volt szó, de az is kecsegtető, hogy az első hat 202 ezreden belül van, akármennyire is rövid a pálya. A Red Bull és a Ferrari versenyzői közül bárki odaérhet, és a Mercedesnek is csak minimális a hátránya. A középmezőnyben is lehet tűzijáték, hiszen az első tízet négy különböző csapat versenyzője egészíti ki. Mi ezzel köszönjük meg figyelmüket, hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval!