Újra Magyarországon a Forma-1-es mezőny, amely 13.30-kor kezdheti meg az első szabadedzást.
A Hungaroringen tér vissza az F1-es mezőnybe Daniel Ricciardo, aki az AlphaTaurinál Nyck de Vriest váltotta, akinek mindössze 10 futam után kellett mennie.
Az időmérő edzés egyes pontjain változtattak, ami hatással lehet a szabadedzésekre is. A Pirelli autónként a 13 helyett 11 szett gumit ad. Az időmérőn a Q1-ben keményeket, a Q2-ben közepeseke, a Q3-ban pedig a lágy gumikat kel majd használniuk a versenyzőknek. A lebonyolítást Monzában is tesztelik és ha beválik, 2024-ben be is vezetik.
És el is indultak, elkezdődött az első szabadedzés a Hungaroringen.
Belecsapódott a falba az ötös kanyarban.
Mondja a rádióban Sergio Pérez, aki ráment a fűre, megcsúszott, megpördült és a falba csapódott három perc után.
Alaposan összetörte a kocsit, közben jött a piros zászló.
Nem örülnek érthetően a Red Bull balesetének a szerelők, miközben egy kisfiú a nézőtéren zokog, amiért talán a kedvenc pilótája balesetett szenvedett.
Közben megjött az eső.
Többen a füvön kötöttek ki, érkeznek is vissza a boxba.
43 perc van még az edzésből, de üres a Hungaroring pályája. Pérez közben visszaért, de még mindig a fejét rázza a történtek után.
Egy próbarajt után folytatja a gyakorlást a brit a Mercedesszel.
Ő is visszatért a garázásba, megint mindenki a boxban van.
A két évvel ezelőtti győztes gyakorol.
Leclerc is ment pár kört.
Piastri csúszkál a pályán a McLarennel, Magnussen és Norris van még a pályán.
Közben pedig meghozták Pérez sérült autóját a boxba, kezdhetik a helyreállítási munkákat.
Most Carlos Sainz hibázott a Ferrarival.
Nagy baja nincs a kocsinak, de a Ferrari fennakadt a fű és a pálya közötti padkán, de letolták a versenybírók.
10 perc maradt az edzésből, miközben a két Williams áll az élen.
Jönnek is az új idők, most épp Leclerc és Alonso a sorrend.
Alonso, Stroll, Leclerc a sorrend.
Ami érdekesebb, hogy Ricciardo, Sainz, Pérez, Ocon, Gasly, Verstappen és Hamilton is mért idő nélkül.
Végül George Russell nyerte az első edzést, Piastri, Stroll, Norris és Alonso előtt.
Volt eső, balesetek, kevésbé jó idők. 17.00 órakor jövünk vissza a második szabadedzéssel majd.