A filmet George Clooney és Steven Soderbergh Section 8 nevű cége készíti majd el Dick könyve alapján. Az A Scanner Darkly-ban Linklater ugyanazt a realisztikus animációs technológiát használja majd, mint a mostanában a magyar HBO csatornán is futó, 2001-es Az élet nyomában című filmjében. A valóságot imitáló animációs stílus kulcsa, hogy a jeleneteket először élőben veszik fel, majd később az egészet rajzfilmmé alakítják digitális módszerek segítségével.
A regényt a néhai Dick kábítószeres élményei ihlették, akinek sajátos hangulatú, sötét sci-fi történetei ihlették a Szárnyas fejvadász, az Emlékmás és a Különvélemény című kasszasikereket is.
A jövőben játszódó történet szerint Bob Arctor a halálosan addiktív drogot, a Substance D-t terjeszti. Fred a zsaru, aki a nyomába ered. Amit azonban senki sem tud, hogy a tökéletesen képzett, több személyiséggel rendelkező titkosrendőr egyik alteregója nem más, mint maga Arctor, a dealer. A Substance D. hatása ugyanis az, hogy az emberi pszichét két, egymás ellen küzdő személyiséggé formálja át, s a rendőrnek fogalma sincs, hogy valójában saját maga ellen folytat nyomozást.
A filmet előreláthatóan májusban kezdik forgatni. A produceri teendőket Jonah Smith és Palmer West látják majd el, akik már a Az élet nyomában-on is együtt dolgoztak Linklaterrel. Reevesnek ez lesz a negyedik filmje a Mátrix-trilógia befejezése óta. A 40 éves színész azóta szerepelt a Minden végzet nehéz című vígjátékban, a Thumbsucker című drámában, s a Constantine című akciófilmben, amelyben egy természetfeletti képességekkel megáldott nyomozót alakított.