George Clooney rendezése díjat kapott

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Chuck Barris Amerika-szerte híres tévésztár volt, és egyben a CIA bérgyilkosa. Éveken át élt kettős életet, majd megírta emlékiratait, melyben mindent felfedett. George Clooneyt pedig annyira megragadta a történet, hogy felkérte Charlie Kaufmant (a John Malkovich-menet, a Libidó - Vissza az ösztönökhöz! és az Adaptation című filmek forgatókönyvíróját), hogy adaptálja az önéletrajzot forgatókönyvre.

Forrás: MTI
Sodebergh és Clooney

Ebből forgatta le aztán a Confessions of a Dangerous Mind című filmet, melynek főszerepét Sam Rockwellre bízta. A produkció kisebb szerepeiben maga Clooney és sztár-barátai működtek közre: Drew Barrymore és Julia Roberts, de Brad Pitt és Matt Damon is feltűnik egy-egy jelenetben. A rendezésben pedig Steven Soderbergh (a Mint a kámfor, az Erin Brockovich - Zűrös természet és a Traffic alkotója ) segített, hiszen ő nemcsak barátja, de üzlettársa is Clooneynak.

A Las Vegas-i kritikusok szövetsége szerint a Confessions of a Dangerous Mind a 2002-es év legjobb filmje volt, ezért neki ítélték rangos díjukat. A legjobb rendező azonban szerintük Peter Jackson, AGyűrűk ura-trilógia alkotója volt, akinek műve további három díjat söpört be.

A legjobb színésznőnek Nicole Kidmant ítélték a The Hours című filmben nyújtott alakításáért (melyben Virginia Woolf írónőt kelti életre, erősen elmaszkírozva), a legjobb színész pedig Daniel Day-Lewis lett Scorsese Gangs of New York című filmjében játszott szerepéért.

A Las Vegas-i kritikusokkal szinte egy időben washingtoni kollégáik is szavaztak az év kimagasló filmes teljesítményeiről. Szerintük Denzel Washington rendezői debütálása, az Antwone Fisher című alkotás sikerült különösen jól, ezért neki ítélték a legjobb rendezőnek járó díjat. Az elismerést azonban megosztva kapta csak: Spike Jonze (az Adaptation című filmért) és Sam Mendes (A kárhozat útja rendezéséért) szintén részesült belőle.

George Clooney filmjének honlapjahttp://www.miramax.com/confessions/index.htmlDenzel Washington filmjénej honlapjahttp://www.miramax.com/confessions/index.html

A washingtoni kritikusok a színészi alakítások tekintetében is más véleménnyel voltak: ők Jack Nicholsont díjazták az About Schmidt és Julianne Moore-t a Far From Heaven című filmekben nyújtott játékukért.

Az amerikai filmkritikusok szinte az összes nagyvárosban szervezetbe tömörültek, és decembertől februárig osztogatják díjaikat. Ezekből a kisebb fajsúlyú, ám rangos elismerésekből könnyen kikövetkeztethető, kik lehetnek a 2003 márciusában megrendezendő Oscar-gála befutói.