David Hemmings, Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjének főhőse szívroham következtében halt meg 62 évesen. A színész épp filmet forgatott Romániában, amikor a tragédia bekövetkezett.
![Forrás: [origo]](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/0312/20031205nagyitas.jpg?w=800&h=1442&t=5)
Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmje a filmtörténet egyik meghatározó klasszikusa, melyben David Hemmings lezser fotósként örökérvényűt alkotott. (Múlt évben a BBC riporterének elárulta, hogy a szerepet David Hamiltonról mintázta.) A brit színésznek azonban gyakorlatilag ez az egyetlen ismert szerepe. Bár az 1966-os remekművet követően sok felkérést kapott, újabb filmjei nem váltak ismertté, talán csak az 1968-ban készült Barbarella, melyben Jane Fonda partnere volt.
A '70-es években folyamatosan játszott, mégis mintha eltűnt volna a filmszakmából. "Az emberek azt hitték, hogy halott vagyok" - nyilatkozta a Guardian című lapnak. "De nem haltam meg. Csak éppen rendezni kezdtem." Hemmings 1972-ben forgatta első rendezését, melyet számtalan másik követett. A '80-as években főként tévés produkciókat készített, de mellette a színészetet sem hagyta abba.
Szerepelt például Ridley Scott Gladiátor című filmjében, melyben Cassiust játszotta, és egy apró alakítással hozzátett a Kémjátszma című filmhez is (melynek egyes jeleneteit Budapesten vették fel Robert Redford és Brad Pitt főszereplésével).
![Forrás: [origo]](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/0312/20031205hemmings1.jpg?w=800&h=1149&t=5)
Martin Scorsese sem feledkezett meg róla: lehetőséget adott neki a New York bandái című filmjében, melynek kapcsán Hemmings kisebb botrányt is kavart. Kijelentette ugyanis, hogy Leonardo DiCaprio az egyetlen színész, akit valaha "aktívan" utált. Utoljára A szövetség című filmben szerepelt.
Váratlan halálát szívroham okozta, mely legújabb filmje forgatásán érte utol. "Befejezte az utolsó felvételt is, és az öltözőjébe készült visszavonulni" - mesélte az ügynöke. Ekkor következett be a tragédia.