A ribanc visszatért

Minden évtizednek megvan a maga femme fatale-ja. Rita Hayworth, Kim Novak, Faye Dunaway, illetve Kathleen Turner után a 90-es években egyértelműen az Elemi ösztön főszereplőnője testesítette meg a halálosan vonzó női szexbálványt. Ezzel az alakításával Sharon Stone akkor is a filmtörténelem része lenne, ha soha nem készített volna több filmet, így azonban tanúi lehettünk, hogyan próbált kétségbeesetten kitörni a jégvágós, nimfomán nőstényördög szerepköréből, hogy végül 10 évvel később a Macskanő gonosz cselszövője kapcsán beismerje: "Ez az a típusú szerep, amiben az emberek szeretnek látni."

Stone-t természetesen bombázták a különböző szexuális aktusok köré felépített filmötletekkel (köztük már idejekorán az Elemi ösztön folytatásával is), és a plafonig ugráltak örömükben, hogy a szemérmes Julia Roberts, Winona Ryder és Michelle Pfeiffer mellé végre felzárkózott egy olyan filmcsillag, aki nem szégyenlősködik, ha intim jelenetekről és meztelenkedésről van szó. Ennek a koncepciónak megfelelően készült a Sliver című klausztrofobikus thriller, amelyben Stone volt az elsődleges sztár, szerepe szerint pedig ezúttal áldozatként bonyolódott bele különféle veszélyes hancúrozásokba. A színvonal azonban messze elmaradt az Elemi ösztön-étől, hiába a Joe Eszterhas-forgatókönyv és a William Baldwinnal lejátszott szexcsaták. A legemlékezetesebb talán a UB40 betétdala (I Can't Help Falling in Love with You), és az a tény, hogy Sharon, a női egyenjogúság élharcosa elérte azt is, hogy férfi szereplőtársa is tisztességesen kivegye a részét a meztelenkedésből, amit Baldwin esetében hálásan fogadtak a hölgynézők.

Ellentétben a következő erotikus thriller próbálkozással, ahol Sharon a deresedő akcióhős, Sylvester Stallone oldalán adta elő rutinból a veszélyes nőt. A specialista azonban akciófilmként a közepesnél is gyengébb volt, Stone hempergése pedig az izzadságszagú húskombináttal a legkevésbé sem sikerült szexire, és sokan úgy érezték, hogy elhamarkodottan szavaztak bizalmat a hölgynek egy jó film után.

A beskatulyázás elleni küzdelem első állomásaként Sharon az Intersection - Vágyak vonzásában című szerelmi háromszög drámában, a felkínált csábító szerepe helyett a megcsalt feleség hálátlanabb karakterét választotta. Alakítását dicsérték, noha a francia Az élet dolgai című film újrájaként összességében kudarcot könyvelhetett el a stáb, mind a kritikai reakciókat, mind a bevételi adatokat illetően.

Hasonlóan nem jött be Sharon western-kirándulása sem, a Gyorsabb a halálnál, amely valójában kellemes szórakozást nyújt, de ironikus módon inkább azzal kapcsolatban említhető meg, hogy minden résztvevőnek szerencsét hozott: Leonardo DiCaprio két, Russell Crowe pedig négy év múlva vált Hollywood királyává, míg a rendező Sam Raimi napjainkban is arat a Pókember-filmeknek köszönhetően.

Ami pedig Sharont illeti, élete legjobb és legelismertebb alakítása következett Martin Scorsese jóvoltából. A Casino alapfelállása már ismerős volt; gengszterek, Robert De Niro, Joe Pesci, Nicholas Pileggi forgatókönyvíró, és a jól bevált Scorsese-stábhoz csatlakozott Sharon mint a gengszterfeleséggé avanzsáló pénzéhes luxusprosti. "Vegasban egy ilyen nőnek a szerelem a pénzt jelenti" - mondja rezignáltan "Ász" Rothstein a film elején, és a glamour-királynő bundák, ékszerek és kokain bűvöletében csillogó szemei láttán pontosan tudjuk, miről beszél.

Joe Pescivel a Casino egyik jelenetében

Stone elképesztő frizura- és ruhakölteményekben pompázik, ám átütő erejű, tragikomikus alakításával méltó partnere De Nirónak, Pescinek és James Woodsnak. A film legtöbb elismerését is ő gyűjtötte be; a legjobb női drámai alakítás Arany Glóbuszának elnyerése után a pár éve még lehetetlennek tartott Oscar-jelölés sem maradt el, ám az Amerikai Filmakadémia minden haladó jellegű tendenciának ellenállva a kurva helyett az apácát díjazta, így Susan Sarandon örülhetett a Ments meg, uram! miatt.